Harcolni nem fognak
Az alegység felállítása, felszerelése és egyéves működése akár az egymilliárd forintot is meghaladhatja. A legnagyobb tételt valószínűleg a felszerelés tenné ki, mivel a szolgálatot teljesítőknek rendkívül nehéz időjárási körülmények és természeti viszonyok között kell majd szolgálatot teljesíteniük.
Havril András altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese szerint a Magyar Honvédség elsősorban olyan szerepet szeretne vállalni az esetleges misszióban, amely nem közvetlen harci tevékenységet jelentene, hanem inkább támogatási feladatokat. A napilap értesülései szerint a magyar misszió hasonló tevékenységet lát majd el, mint amilyet a koszovói kontingens végez Pristinában.
Eszközhiány
Egyelőre azonban gondot jelent a speciális körülményeknek és követelményeknek megfelelő eszközök hiánya. A honvédség ugyanis nem rendelkezik olyan vegyvédelmi felszereléssel, amelyek kellő biztonságot nyújtanának a katonáknak. Fodor Lajos vezérezredes szerint ugyanakkor a hadsereg fel tud készíteni egy korlátozott számú egységet egy esetleges iraki vagy afganisztáni akcióra, ha erről politikai döntés születik.