Így kell agyakat mosni

GettyImages-1135835136
2021.06.24. 16:41

Agymosás, mentális programozás, elmekontroll, pszichológiai hadviselés. Félelmetes és titokzatos szavak, pedig tulajdonképpen pofonegyszerű technikák elegyéről van szó, és mindenekelőtt: az emberi viselkedés banális képlékenységéről.

Az agymosás (brainwashing) fordulatot Edward Hunter amerikai újságíró használta először a koreai háború idején, 1950-ben. Kína vehemens indoktrinációs programját írta le így, amely egyrészt teljes erővel sulykolta a maoizmus tételmondatait, másrészt minden azzal ellentétes felvetést azonnal és kíméletlenül megtorolt saját területén.

A fogalom tényleges eredetét, tudományos megalapozottságát és Hunter személyes indítékait egyaránt kikezdte már azóta az utókor: egy közkeletű olvasat szerint a nyelvújító zsurnaliszta a CIA-nek dolgozott, a kommunizmussal való fennkölt riogatást tehát hivatásszerűen űzte. Mégpedig egy olyan fordulattal, amelyet az amerikai szolgálatok fordítottak le neki a kínai szlengből (Xǐnǎo).

Személyénél jóval érdekesebb azonban, hogy miféle tömeglélektani mechanizmusokra is próbált utalni felkapott slágerfogalmával. Az agymosás elméleti alapját Paul D. MacLean idegtudós hármasagy-modellje adja. Ez végletesen leegyszerűsítve azt állítja, hogy a modern ember koponyájában ott dekkol:

  • egy gyíkagy, amely a legalapvetőbb túlélési ösztönökért (szerzés, küzdés, menekülés, szaporodás, terjeszkedés) felel – innen indul a félelem, az agresszió, valamint az uralás és a rituális magatartások zabolázatlan vágya;
  • egy emlősagy, más néven a limbikus rendszer (MacLean saját, 1952-es kifejezése), mely privát érzelmeket rendel az ösztönökhöz;
  • evolúciósan nézve agyunk legfiatalabb része pedig az „új agykéreg” (neocortex), ez már absztrakt kategóriákkal elemez és tervez, illetve önmagára is reflektál (ezt szokás nyelvi gondolkodásnak vagy öntudatnak is nevezni) – folyamatosan regulázva zsigeri énünket.

E leírásban az agymosás sikeréhez az kell, hogy valahogy megkerüljük vagy leépítsük a harmadikként említett tudatműködési szintet.

De hogyan?

Ez részben kézenfekvő, a túlélési ösztönökre és a törzsi tudatra (mi versus ők) kell apellálni – nem logikai úton, hanem érzelmek felkorbácsolásával, vizuális ingerekkel és csökönyös ismétléssel. Elménk legöregebb része(i) ugyanis kizárólag képekre, mozdulatokra, hangulatokra és rítusokra reagál(nak), mivel a modern ember tudata mögött kőkorszaki agy lapul, amelyben ismétlésekkel lehet a neurális kapcsolatokat megerősíteni.

A hetvenes évek óta az idegtudomány úgy tartja, hogy ez a modell – bár kétségkívül tetszetős, de – túl sematikus, túl leegyszerűsítő (csak a limbikus rendszer koncepcióját fogadják el egyöntetűen ma). Az agymosó technikák mégis működni látszanak, valamibe tehát beletrafált MacLean – még ha vitatott is, hogy pontosan mibe.

Ami viszont bizonyos, hogy a katonai engedelmességtréningek és átnevelőtáborok mindegyike

három pszichológiai alaptechnikát használ a behódolás elérésére.

Az első a kiszakítás. A célszemélyt el kell különíteni megszokott közegétől, hogy korábbi életének és gondolkodásmódjának szabályai érvényüket veszítsék. Szektáknál, terroristacsoportoknál, diktatúrákban ez persze fizikai kiszakítás, de napjaink egyik legnagyobb vonatkozó tanulsága éppen az, hogy – a legalitás talaján maradva – a virtuális kiszakítás is hasonlóképpen sikeres lehet. Az online véleménybuborékok uniformizált üzenetekkel teli zárványvilága szintén képes efféle ellenvalóságokat teremteni az egyének számára.

Az elkülönítés mellé új rítusok kellenek, amelyek mind-mind arra utalnak, hogy egy teljesen új életkorszak kezdődött. Az átnevelőtáborokban levágják a hajat, új napirendet és új ruhát adnak. Az egyenöltözet és/vagy a három-négy számmal nagyobb méret mind azt az érzetet hivatott erősíteni, hogy az egyén korábbi integritása már nem számít, mert minden más lesz mostantól.

Elzárás nélkül mindez új megszólításformákkal (a Szebb jövőt!-től kezdve a Szabadság, elvtársak!-ig), átnevezett intézményekkel és utcákkal (ad absurdum: állammal), újradefiniált történelmi kulcsszimbólumokkal (zászlókkal, szobrokkal, dalokkal) érhető el leggyorsabban. Hogy a mindennapi létezés kulisszái egyöntetűen az „új korszak kezdődött” életérzését harsogják.

Triggerelés. Pont mint az idomított kutyáknál, bizonyos szavak embereket is cselekvésre ingerelnek. Talán nem szokás mentális programozásként tekinteni erre, pedig bizony az. És olyannyira nem csak a fikciós filmekben létezik a hipnotikus parancsszóval aktivált katona figurája, hogy a hazai közéletben is százával találunk efféle ideológiailag terhelt heccszavakat:

  • stadion,
  • gender,
  • gázszerelő,
  • szivárvány,
  • böszme,
  • eresz.

Ne csapjuk be magunkat: ha a megfelelő véleményszekta tagját találja el ezek közül valamelyik, minimum a társalgási következmények iránya és tónusa nagy biztonsággal megjósolható.

A mentális tűzfal téveszméje

Chase Hughes viselkedéskutató húsz éven át volt az amerikai katonai hírszerzés kihallgatótisztje. Megfigyelése szerint az emberek döntő többsége legfeljebb érdeklődéssel vegyes egyetértéssel hümmög, amikor az elmekontroll jelenségéről hall, és rögtön valaki másra gondol, ha tapasztalati példákat keres minderre.

Ezt nevezi ő a mentális tűzfal téveszméjének.

Aki ugyanis azt hiszi, hogy ő maga sokkal szuverénebb és racionálisabb annál, semmint hogy mindezen technikák képesek legyenek hatni rá, az van csak igazán nagy veszélyben az agymosó manipulációval szemben.

(Borítókép:  Az emberi agy modellje látható az "Agy szélesebb, mint az ég" interaktív kiállításon 2019. március 14-én, Lisszabonban, Portugáliában. Fotó: Horacio Villalobos / Corbis / Getty Images)