Alkotmányellenes a meddővé tétel korlátozása
Alkotmányellenes atz egészségügyről szóló törvény a művi meddővé tételt korlátozó passzusa, állapította meg az Alkotmánybíróság. A kifogásolt törvényi bekezdés szerint a meddővé tétel csak a 35. életévüket betöltöttek, illetve a három vér szerinti gyerekkel rendelkezők esetében végezhető el.
Az AB hétfőn kihirdetett határozata szerint a törvény ütközik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szereplő emberi méltósághoz való joggal. Ez ugyanis széles körű védelemben részesíti a szabad, tájékozott és felelősségteljes döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. Az önrendelkezéshez való jog alapján az emberek - az Alkotmánnyal összhangban lévő jogszabályi korlátok között - szabadon dönthetnek a családi élet, a házasság, a gyermekvállalás kérdéseiben.
A testület álláspontja szerint sem népesedéspolitikai szempontok, sem az állam egészségvédelmi kötelessége nem teszi alkotmányosan elfogadhatóvá, hogy a törvény a vér szerinti gyermekek számától teszi függővé az önrendelkezési jog gyakorlását. Ezért az Alkotmánybíróság az egészségügyi törvény vizsgált rendelkezését - a jogbiztonság érdekében - 2006. június 30-i hatállyal megsemmisítette.
A határozathoz Dr. Harmathy Attila, Dr. Kovács Péter, valamint Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírák különvéleményt csatoltak, olvasható a közleményben.