Almássy Kornél bejelentette: kihívja Dávid Ibolyát
Almássy Kornél, az MDF alelnöke pénteken közleményben bejelentette: ha jelölést kap, elindul az MDF elnökségéért. Így a szeptember végén esedékes elnökválasztáson Dávid Ibolya szinte bizonyosan kihívóval lesz kénytelen szembenézni, ami először fordul elő azóta, hogy 1999-ben elnökké választották.
Már írtunk arról, hogy Almássy Kornél az MDF alelnöke az ősszel esedékes tisztújításon elindul a párt elnöki posztjáért. Almássy pénteken azt közölte, részletes elnöki programmal akkor áll majd a nyilvánosság elé, ha hivatalosan is jelöltté válik.
"Aggodalommal tölt el, hogy a Fórum hosszú ideje nem tud kitörni a kispárti szerepből, sőt, a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága az 5 százalékos küszöb alatt állandósulni látszik. Legfeljebb másfél évvel az országgyűlési választások előtt ez az országos politikából való kiszorulással fenyeget. Pedig meggyőződésem, hogy az MDF-ben óriási erő van, amelyre szüksége van a súlyos válságjeleket mutató országnak" - áll Almássy Kornél közleményében.
Szerinte az MDF-ben rejlő erő nem tud érvényesülni, és sokan vesztik el lelkesedésüket, tenni akarásukat a Fórum tagjai közül is. "Ezen a helyzeten változtatni kell, változtatni akarok, és a tagság támogatásával, kemény, szorgos csapatmunkával változtatni is tudok. Azt tapasztalom, hogy a megújulás igénye egyre erősebb, tagtársaim közül egyre többen biztatnak, ezért vállalom a megmérettetést."
Almássy Kornél azt mondja, készen áll arra, hogy az antalli örökséget továbbvigye, és az MDF-et modern, értékvezérelt, sikeres párttá formálja. "Olyan párttá, amelynek hosszú távú elképzelései, víziója van az országról, és önálló, hiteles, szakmailag megalapozott kezdeményezésekkel él.
Az MDF alelnöke szerint "nagyon fontos, hogy a versengés ne veszélyeztesse az MDF egységét. Legyen nyílt vita a megújulásról, majd a különböző álláspontok bölcs összehangolása után cselekedjünk együtt. Mivel a párton belül nincsenek kialakult hagyományai, elfogadott normái az elnöki kampányoknak, azt fogom javasolni, jöjjön létre egy bizottság, amely meghatározza a versengés szabályait."