A katasztrófavédelem szerint rendben haladt az árvízi újjáépítés
A három panaszos jándi lakos közül az egyiknél a rosszul záródó ajtókat a helyszínen kijavították. Istenes elmondta, hogy az újjáépítésnél előfordulható műszaki problémák elhárítására az építő konzorcium az ünnepek alatt is ügyeletet tart, ugyanez vonatkozik a gáz- és vízellátásra is.
Per is lesz
Egy jándi férfi az ombudsmani vizsgálatot követően beperelte a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottságot (HUB), és a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát, mivel szerinte nem rendezték árvízkárát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság februárban tárgyalja az ügyet, mely az ombudsman szerint rávilágít: jogbizonytalanság tapasztalható a kártérítési perek kapcsán.
Megfagyott egy házára váró árvízkárosult
December 17-én megfagyott Jándon egy 58 éves árvízkárosult férfi, aki saját istállójában várta háza elkészültét, s a hatóságok kérése ellenére sem volt hajlandó átköltözni onnan fűtött helyiségbe. A város polgármestere az esetel kapcsolatban elmondta: a férfi lakhatott volna készülő háza szomszédságában, édesanyja teljesen felújított lakásában, és költözhetett volna az utcában lakó két gyermekéhez is, akik állandóan hívták.