A Fidesz újra a Kossuth Lajos utcában

2007.02.22. 18:50
Március 15-én is az Astoriánál tart megemlékezést a Fidesz. Az előző ugyanide szervezett rendezvény résztvevői összekeveredtek az atrocitások szereplőivel. Később a Gönczöl-bizottság a helyszínválasztásért bírálta a Fideszt, a helyszín tudomásulvételéért pedig a rendőrséget. Az MSZP szerint a Fidesz égő gyufával megy a lőportárba a szabadságra hivatkozva.

Az Index információi szerint a Fidesz csütörtökön bejelentette a rendőrségen március 15-ei rendezvényét, amelyen Orbán Viktor lesz a főszónok. E szerint az ellenzéki párt az Erzsébet híd-Szabad Sajtó utca-Kossuth Lajos utca-Astoria-Rákóczi út vonalon tartja rendezvényét. A színpad ezúttal az Erzsébet híd pesti hídfője közelében lesz felállítva, ha a rendőrség tudomásul veszi a bejelentést. A dokumentum a rendőrség szóvivőjének közlése szerint már meg is érkezett a BRFK-ra. Fideszes forrásunk is megerősítette a helyszínválasztás tényét, annyit jegyezve meg, hogy az Erzsébet hídnak csak egy kis részén lesz jelen a tömeg biztonsági okokból.

A Fidesz-kormány alatt nem voltak szélsőségesek

Orbán Viktor az Infórádiónak nyilatkozva a szocialistákra hárította a feleősséget arra az esetre, ha március 15-én atrocitások lennének. A volt miniszterelnök szerint a szocialisták tehetnek arról, ha szélsőséges csoportok fenyegetik az állam rendjét. "Amikor jobboldali kormány van hatalmon, akkor rend és nyugalom van, nincs szélsőséges fenyegetés" - mondta Orbán. A szocialisták viszont "felépítik a félelmet", sőt 2006-ban kormányprogrammá tették.

A Fidesz elnöke szerint csak a rendőrségen múlik, hogy lesznek-e erőszakos megmozdulások március 15-én. "Ha nem értenék félre, akkor azt mondanám, hogy követeljük vissza a rendőrségünket, mert az a magyar polgároké." A rendőrség nem arra való, hogy a kormányfő beleegyezésével összeverje a békés polgárokat. Ha a kormány nem használja a rendőröket, akkor béke lesz március 15-én, ahogy béke lett volna október 23-án is, mondta Orbán Viktor.

Az októberi sajnálatos események

A Fidesz először tavaly október 23-án szervezett megemlékezést az Astoriához, de a rendezvény atrocitásokba torkollt. A Kossuth térről még aznap hajnalban kiűzött szélsőjobboldali csoportok megpróbálták visszaszerezni a teret, ezért áttörtek egy rendőrségi kordont az Alkotmány utcánál.

A folyamatosan növekvő tömeg végül egyesült a Fidesz nagygyűlésen résztvevő békés emlékezőkkel. Hogy ezután mi történt, arról megoszlanak a vélemények: a Fidesz szerint a rendőrök szétverték a párt rendezvényére érkezőket, a szocialisták viszont a rossz helyszínválasztással és azzal magyarázzák az összecsapásokat, hogy a Fidesz emelvényen szónokolók egyszerűen hallgattak arról, hogy mi történik párszáz méterre a nagygyűléstől.

A Gönczöl-bizottság jelentése szinte mindenkit kiosztott a történtek miatt. Az események alakulásáért hibáztatják a Fidesz, amely az október 23-i megemlékezés színhelyeként az Astoria környékét, Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződését jelentette be. "Ez a helyszínválasztás a korábbi tüntetések tapasztalatai és a városszerte folyó ünnepségek, valamint a több mint ötven külföldi delegáció mozgatása szempontjából különösen aggályos volt. A helyszínt a rendőrség tudomásul vette. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem sikerült megakadályozni az agresszív csoportosulások és a békés demonstrálók keveredését".

MSZP: A Fidesz égő gyufával megy a lőportárba

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek a Fidesz helyszínválasztása kapcsán azt mondta, hogy az Erzsébet híd pesti hídfője nem az 1848-as eseményekhez, hanem sokkal inkább 2006 őszéhez kötődik. "Itt bőgették motorjaikat a Goj motorosok a város testi épségére vigyázó rendőrökkel szemben, (...) itt már szó sem volt békés tüntetőkről, itt már Molotov-koktélok repültek, építkezésekről elhordott anyagokból lett barikád, utcakőből lett fegyver" - mondta.

A Fidesz helyszínválasztásának üzenete egyértelmű: "fontosabb a rendbontóknak tetszeni, mint a rendre vigyázni. "A Fidesz szavak nélkül is megadta a jelet a politikai ultráknak. A helyszínválasztás egy jó nagy kacsintás". Nyakó szerint "hadászati pontosságú" a Fidesz választása, hiszen a helyszín közel van az MTV-székházhoz, a Nemzeti Múzeumhoz, a Kossuth térhez és a Petőfi szoborhoz is. "Lehet a szabadsággal takarózni, de égő gyufával lőportárba menni nem szabadság, hanem felelőtlenség".