Ármegfigyelési monitoring rendszer bevezetését tervezi a pénzügyminisztérium, hogy ellenőrizze a hazai benzinárakat. A szerdai áregyeztető tárgyaláson Varga Mihály politikai államtitkár a nyolc Magyaroroszágon működő üzemanyagforgalmazó multicéggel megállapodott abban, hogy ezentúl heti rendszerességgel érkeznek a Gazdasági Minisztériumba az aktuális benzinárak, melyeket először a minisztérium honlapján, később másutt is publikussá tesznek.
![]() |
Varga szerint igenis lehetnek jelentős eltérések a kutak tarifatábláin |
A lépéstől a politikus azt várja, hogy a nyilvánosság tájékozottabb lesz a benzinár alakulását illetően, így elkerülhetőek lesznek a meglepetések, hiszen az emberek tiszában lesznek a világpiaci árváltozásokkal.
Mosonyi György, a MoL vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a monitoring-rendszer bevezetésével egyetértenek, mert az emberek így első kézből kapnak információt a benzinárak világpiaci alakulásáról.
A kormány nem szól bele a benzinárakba
Varga Mihály szerint a megfigyelési rendszernek azért van értelme, mert Magyarországon az üzemanyagpiac szabadáras, és nem feltétlenül a Mol Rt. diktálja a benzinárakat. Varga szerint igenis lehetnek jelentős eltérések a kutak tarifatábláin, mivel az olajforgalmazó cégeknek nem kötelező a MoL-tól vásárolni. A szállításnak is több lehetősége van.
A dolog szépséghibája azonban az, hogy ezek az állítások csupán elvi síkon értelmezhetők. Köztudott ugyanis, hogy a Mol árképzési renszere olyan nagykereskedelmi olajárakkal dolgozik, melyek éppen alulmaradnak a konkurenciával szemben, ezért a többi Magyarországi vállalatnak nem éri meg máshonnan beszerezni a kőolajat.
A kormány embere ismét megerősítette, hogy a kabinet nem kíván hatóságilag fellépni az árak rendezése érdekében, hiszen szabad a pálya, piacgazdaság van.
A szerdai politikai tárgyalás legfontosabb eredménye az volt, hogy a PM mindenkit megnyugtatott: figyeli a benzinárakat.