A szocialisták megkoszorúzzák Nagy Imre szobrát
A mostani ciklust az MSZP is az utcán kezdi: ők délután egy órakor találkoznak a Nagy Imre téren, ahol a mártír miniszterelnök lányának, Nagy Erzsébetnek a jelenlétében megkoszorúzzák Nagy Imre szobrát. Innen a szocialisták is együtt vonulnak be a parlament alakuló ülésére. Az Országház főlépcsőjénél Szili Katalin, országgyűlési elnök-jelöltje fogadja Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltet. Az SZDSZ és az MDF nem jelezte előre, hogy közös bevonulást terveznének az alakuló ülésre.
A választások tisztaságát vitató Lelkiismeret '88 Csoport délelőtt kilenc órától egésznapos rendezvényt tart a parlament előtt. Kocsis Imre, az esemény főszervezője elmondta, Wittner Mária, egykori Corvin közi harcos és Franka Tibor újságíró a rendezvény két szónoka. Akciójukkal szeretnék felhívni a választási csalásokra a figyelmet és követelik a szavazatok kézi újraszámlálását. A Kossuth téri eseményen mutatják egyébként be Franka Tibor, a választási csalásokat "leleplező" kötetét. Az 1998-ban a romániai falurombolás elleni tiltakozásul létrejött Lelkiismeret '88 nincs bejegyezve és a rendszerváltás óta a mostani választási hajrában szervezte az első utcai demonstrációt.