Ez a poszt a következő Percről percre része:

BKV-sztrájk: Budapest szinte kihalt

Hiába állt a megállóban? Órákat szobrozott a peronon? Benzingőzben gyalogolt a munkahelyére? Lógott a suliból? Írja meg, hogyan érintette a sztrájk, küldjön fotót, videót!

Fontosabb részletek
  • Egész napos sztrájkot tartanak a BKV szakszervezetei.
  • Az elégséges szolgáltatásokról nincs megállapodás.
  • Járnak viszont a BKV alvállalkozói, a 73-as busz is, és csökkentett kapacitással az 1-es, 6-os, 18-as és a 42-es villamos is. A 18-as végül csak fél hatig, a 6-os este nyolcig közlekedett.
  • A MÁV és a Volán budapesti járatain elfogadják a BKV-bérletet.
  • Több fővárosi iskolában nincs ma tanítás, ahol van, ott sem kell igazolás a hiányzóknak vagy későknek.
  • Kora reggel néhol nagy dugók voltak, de kb. 8 órától szinte üres a város, nagyon jól lehet közlekedni.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vasárnap délutáni a forgalom a Keleti pályaudvarnál, tudósítónk a Rákóczi úton, szabálytalanul, át tudott tekerni nyolc sávon. A Baross utcán szintén nincs forgalom, a 83-as trolipótlón négy ember ült. A Dózsa György út szellős.
  • AZ Index korábban arról írt, hogy valaki Molotv-koktélt dobott a BKV Szép Ilona kocsiszínére, akkor a rendőrség azt mondta: szó sincs Molotov-koktélról. Most annyi biztos, hogy ismeretlen robbanószerkezetet dobott valaki a BKV II. kerületi villamos garázsába pénteken. A kisméretű szerkezetet egy villamos és a kazánház közé, a földre dobta valaki. A robbanás reggel hat óra előtt tíz perccel történt, azóta tart a helyszínelés, a rendőrség nagy erőkkel keresi a tanúkat. Részleteket egyelőre nem tudni. A detonációban senki nem sérült meg, de egy villamos megrongálódott.

    Független Hírügynökség

  • Öt rendőr posztol a Déli pályaudvar metróállomásnál. Miközben a be- és kijáratot vigyázzák, a hivatásos biztonsági emberek keményen unatkoznak, időtöltésképpen a fehérneműüzlet kirakatát fürkészik, jelentette helyszíni tudósítónk. Aki a Moszkva térre vándorolva megállapította, hogy a magukat rendszeresen ott "árusító" feketemunkások valószínűleg a Moszkván is laknak. Ugyanis utas alig akad a téren, de az összes feketemunkás ott van, márpedig aligha telik nekik taxira.

  • Több fővárosi egyetemen szünetel az oktatás a BKV-dolgozók munkabeszüntetése miatt.

    A Budapesti Corvinus Egyetem a mai napra általános oktatási szünetet rendelt el, de egy módszertani szigorlatot és egy dísznövény-kiállítást megtartanak.

    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán tanítási szünetet rendeltek el, a Pedagógiai és Pszichológiai Karon pedig a nappali tagozatos hallgatók számára óraelmaradást engedélyezett.

    Nincs szünet az ELTE Természettudományi, valamint Állam- és Jogtudományi Karán sem, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is tanítanak, de aki a sztrájk miatt nem tud órára menni, annak a hiányzását igazoltnak tekintik.

    Az Oktatási Minisztérium csütörtökön közölte: az iskolaigazgatók saját hatáskörükben dönthetnek a rendkívüli oktatási szünet elrendeléséről.

    (MTI)
  • Egyik olvasónk Budáról Kőbányára a szokásosnál 15 perccel indult hamarabb, de a megszokott 35-40 perc helyett 30 perc volt a menetideje. Az útvonal: Bemtér - Margit-híd - Nagykörút - Rákóczi - Kerepesi - Albertirsai út - Élessarok - Jászberényi út.
  • A bevezető utakon, illetve a belvárosban is kisebb a forgalom, mint egy szokványos pénteki napon, csak a Róbert Károly körúton az Árpád hídnál és a Hungária körút-Könyves Kálmán körút sarkán volt nagyobb torlódás.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészete és a Készenléti Rendőrség Légirendészete egy MI-2-es helikopterrel szemlézte a főváros és a bevezető utak forgalmát. A tapasztalatok szerint a forgalom egy szokványos hétköznapinál is gyérebb, nagyon sok autó parkol a lakótelepek parkolóiban.

    Az M0-ás autóúton, ahol minden pénteken dugók vannak, most közepes forgalom mellett, folyamatosan lehet haladni.

    (MTI)
    Klikk!
  • Ilyen gyorsan még nem értem be a munkahelyemre, kb. 35 perc alatt a XVI kerületből a III kerületbe" - írta egyik olvasónk. Sehol nem volt dugó, a Szlovák úton, a Szentmihályi úton, az Árpád úton, a Váci úton, és az Áprád hídon is gond nélkül lehetett - gyorsan - haladni. "Mindennap ilyen kéne!" - javasolta.

    Klikk!
  • Tegnap este hat óra tájban kezdték lőni a Budafoki remízt, illetve az ott dolgozó karbantartókat. Hogy mivel, arról megoszlik a sztrájkban és a napfényben lubickoló BKV-dolgozók véleménye. Egyesek légpuskára tippelnek, mások, csúzliból eregetett csapágygolyókra tippelnek.

    Annyi biztos, hogy a lövedékek a remíz mellett álló 10 emeletes ház irányából érkeztek, zömük az udvarra csapódott be, illetve a műhelyből kijövő munkásokat vette célba az orvlövész. Aki nagyon kitartónak minősült, még ma is tüzelt, és akkor sem hagyta abba, amikor a rendőrség helyszínelni kezdett. Most béke van.

  • Olvasónk írja: Verőcéről a 7.19-es zónázóval percre pontosan beértem a Nyugatiba. Ekkor jött egy Combino 6-os, ezzel 11 perc alatt a Rákóczi téren voltam. Onnan 6 perc séta a munkahelyem. A verőcei ajtómtól a munkahelyem ajtójáig összese 62 percig tartott az út, mint egy üres vasárnapi napon. Éljenek a sztrájktörő villamosvezetők! És köszönet a 6-os villamos vezetőjének!
  • A BME I. épülete üresen pang, a vidéki diákok már tegnap hazamentek. A szokásos 80 helyett 25 ember van, az előadót még várják. Az épület előtt 30 bicikli, jelentette egyik olvasónk.
  • A város kitisztult végre. Nézze meg a város légszennyezettségi térképét az időkép.hu-n>>>
  • Fegyvernek látszó tárggyal fenyegettek meg kér biztonsági őrt a 3-as metró Pöttyös utcai megállójánál, erősítette meg pénteken kora délelőtt Gulyás Attila, a sztrájkbizottság szóvivője.

    Ismeretlenek szóváltásba keveredtek a Pöttyös utcai megállóban szolgálatot teljesítő biztonsági őrökkel, majd elhagyták a helyszínt. Amikor visszatértek, már náluk volt a pisztolynak látszó tárgy, amellyel megfenyegették a biztonsági őröket.

    "Szerencsére a közelben rendőrök járőröztek, így gyorsan elfogták az ismeretlen fenyegetőket" - tette hozzá Gulyás Attila.

    (MTI)
  • Sosem látta még ilyen üresnek hétköznap Zuglót tudósítónk. Az összes út szabadon járható, a gyakran száz-kétszáz méteren, a legutóbbi sztrájk alkalmával vagy egy kilométer hosszan bedugult Füredi úton továbbra is úgy száguldoznak az autók, hogy a sebességjelző berendezés állandóan lassításra kéri a vezetőket.
    Zugló kihalt

    Az Örs vezér tere tökéletesen kihalt, a Nagy Lajos király útjára máskor lehetetlen rákanyarodni a Fürediről, ma fél kilenc körül viszont üres a kereszteződés. Ugyanez igaz a Kerepesi és a Nagy Lajos találkozására. Olyan, mintha egy neutronbomba csapódott volna a városba. BKV-sztrájkot minden napra Budapestre!
  • "Ha az üzleti levelek száma tükrözi a ma is dolgozók arányát, akkor a budapesti irodai dolgozók kb. 40%-a maradhatott otthon. Mi is hazaengedünk pár futárt" - írta a hajtáspajtástól egyik olvasónk. Egyébként ennyi biciklis Budapesten még soha, de soha nem közlekedett. "Az Oktogonnál elkönnyeztem magam, olyan jól néz ki tőlük a város. Egy napra már majdnem olyan mint Berlin. Hétvégén Critical Mass, remélem a végére "biciklifüggővé" válnak pár ezren, mert már ma is furcsán mosolygósak voltak. :) "
  • Felszabadultak a reggeli csúcsforgalomban lefoglalt taxik, a legtöbb társaság már újra fogad előrendeléseket is. A taxisok szerint péntek reggelre a forgalom a vártnál kisebb volt, valójában egy szombati napra hasonlított.

    Lengyel Sándor, a Taxi4 üzletágvezetője elmondta, hogy a taxisok, túlbecsülték a pénteki BKV sztrájk idejére várt forgalmat. Ez azért lehet, mert mindenki az előző, félnapos sztrájk idején tapasztaltak alapján tervezett. Akkor ugyanis teljesen beállt a városban a forgalom.

    Képek a városból

    A sofőrök sok autóst láttak a városból kifelé haladni, valószínű, hogy sokan inkább hosszú hétvégézést választották a munka helyett. A társaságnál újra fogadnak előrendeléseket is és általában vannak szabad kocsik. Valószínűleg délután sem lesz gond, mert a reggeli, munkába menő forgalmat is bírták a taxisok. (Független Hírügynökség)

  • A 4-6-os villamos vonalán hat szerelvény indult el 7.30-kor, azonban 9 óra előtt az egyik régi Ganz villamos meghibásodott, így ezt egy másik régi szerelvénnyel kellett betolni a kocsiszínbe, jelentette az MTI.

    Nagy kérdés, hogy a villamosok a nap második felében járnak-e majd, a mostani vezetőknek ugyanis koradélután lejár a műszakjuk.
  • "Ezúton is szeretném megköszönni annak a hölgynek a kedvességét, aki a Hősök terén a buszmegállóban megállt a kocsijával, és egy kis táblán mutatta, hogy Buda felé megy, elvisz szívesen bárkit az ott várakozó emberek közül. Sajnos senki sem tudott élni a lehetőséggel, de nagyon kedves volt tőle ez a gesztus. Sajnos senki más nem követte a példáját. Miért nem fognak össze az emberek? Az autósok önző dögök, szinte mindegyik autóban egy ember ül! Viszont ennyi biciklist nem láttam még életemben a városban reggel, tiszta Amszterdam! :-)" - írta egy lelkes olvasónk.
  • Nem jelent gondot a parkolás pénteken délelőtt a Belvárosban a fővárosi parkolási társaságok szerint.

    A társaságok ügyfélszolgálati munkatársai elmondták: most, az egész napos BKV-sztrájk ideje alatt szerintük kevesebb autó parkol a Belvárosban mint máskor, mert sokan nem mertek elindulni a forgalmi dugóktól tartva.

    (MTI)
    Városi idill
  • "Most értem haza a Karolina úti Országos Vérellátó Szolgálattól véradásból" - írta egyik olvasónk. Odafele az út (az Erőd utcából) kb. 10 perc volt, gyönyörűen haladtam. A véradó kong az ürességtől, ketten voltunk a véradóban egy BKV dolgozóval (BKV-s ing, BKV-s csini mellény és nadrág volt rajta)! Kifele menet 2 fiatal srác várt véradás előtti vizsgálatra.
  • A Pöttyös utcai fenyegetőzőről a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta: a bejelentés szerint egy férfi fenyegette meg a Pöttyös utcai metrómegállónál lévő biztonsági őröket. A metrórendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol megállapították, hogy egy feltehetően ittas férfi keveredett szóváltásba a metróállomás biztonsági őreivel.

    Az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a férfinél sem fegyver, sem egyéb tárgy nincs, amely alkalmas lenne élet elleni fenyegetésre - olvasható a rendőrségi közleményben.

    Az eset során személyi sérülés nem történt, sem szabálysértés, sem bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, ezért a férfit figyelmeztetés után útjára bocsátották a rendőrök.

    (MTI)
  • "Ma rájöttem, hogy bringával is kiválóan el tudok jutni Újpestről Óbudára, a Kolossy Térre! Veresegyházról jöttem, a kocsim letettem 1 parkolóban, előkaptam a biciklit és kb. 22 perc alatt átértem. Esküszöm jól esett. Jó időben biztos, hogy hetente legalább 1x megismétlem majd, nem fog megártani" - írta Tamás nevű olvasónk.
    Tele a frissen átadott bringaparkoló a Victor Hugo utcában
  • Véget ér a nagykörúti villamosvezetők munkaideje, így 11 órától nem lesznek villamosok a síneken. Hogy délután mi lesz ahelyzet, azt nem tudni, mert a délutáni műszak dolgozói csak a munkábalépéskor nyilatkoznak arról, hogy csatlakoznak-e a sztrájkhoz.

    Egy biztos: legalább délután 2 óráig biztos nem jár villamos a Nagykörúton.
  • A BKV-nál állítólag "komolyan" "fölmerült", hogy a "jövőben" kizárólag az Írás szerinti Jehova Tanúi resztoránus vallási felekezet tagjait alkalmazzák autóbusz- és villamosvezetőként, vagy legalábbis szorgalmazzák a tanúk jelentkezését sofőrnek. Teljességgel meg nem erősített információink szerint így elképzelhető, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház Királyságtermeibe hamarosan kikerülnek a BKV ZRt. munkafelvételi hirdetményei.

    Mindennek az az oka, hogy a Jehova Tanúi felekezet tiltja a sztrájkot tagjainak. Az Index információi szerint a múlt hétfői sztrájk idején el is indult buszával egy jehovista buszvezető. A hölgy most nem vezet, úgy tudjuk, nincs szolgálatban.

  • Vezetői döntés értelmében fél 2-ig még járhatnak a 6-os villamosok. Korábban elterjedt, hogy 90 százalék fölötti a villamosok kihasználtásga egyes szakaszokon, ami az üzembiztonság miatt indokolttá tette volna kivonásukat, valójában viszont félház sincs rajtuk.

    Hogy délután jár-e majd, és ha igen, akkor mennyi villamos, azt még nem lehet tudni.
    A buszok nem mozdulnak
  • Az 1-es villamos szinte normális suruséggel jár a Hungária körúton, mindkét irányba. Az ablakokból jól látható, hogy ülohely mindenkinek jut, bár a terjedo híreknek köszönhetoen minden megállóban várakoznak a tömegközlekedésben végsokig bízó városiak.

    "Sehol nincs dugó, még a hétvéginél is gyengébb a forgalom" - mondta tudósítónknak a Hungária és Thököly keresztezodésében álló két rendor. A forgalom valóban a karácsony esti szinten van: az említett keresztezodésben hétköznap 8-10 óra közt jellemzoen 50-100 méteres kocsisorok állnak a lámpáknál, és két-három lámpaváltással lehet csak átjutni. Jelenleg legfeljebb 3-5 autót állít meg a lámpa, és így az elso zöldnél átjut mindenki.

    A környék másik kríziszónája, az M3-as felé vezeto csomópont teljesen üres.
  • A BKV kritikus pénzügyi helyzetére való tekintettel, két részletben, már áprilisban és májusban átadja a főváros az éves költségvetésében a cég számára elfogadott, áfa nélkül 9,7 milliárd forintos önkormányzati támogatását.

    A Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes által szorgalmazott javaslatról hétfőn tárgyal a Főpolgármesteri Kabinet. A végső döntést jövő héten csütörtökön hozza meg a Fővárosi Közgyűlés. Ehhez azonban szükség lesz arra is, hogy a közgyűlés napirendjén nem szereplő javaslatot helyszíni kiosztással felvegyék a napirendre.

    (MTI)
    "Sztrájk miatt a vonatközlekedés bizonytalan"- a gödöllői HÉV vonalán
  • Az Index szakfórumán fölmerült, hogy mi szerint határoznak arról, hogy az egy-egy garázsban, kocsiszínben jelentkező néhány munkavállalót melyik vonalra küldik ki. Például, ha van két járatható villamos, azok miért a 42-esre mentek ki (ahol szinte a normál sűrűséget adják), miért nem a sokkal nagyobb forgalmú 50-esre?

    Nos a válasz az, hogy a BKV szakemberei attól tartanak, egy forgalmas vonalon a túl kevés jármű esetleg zsúfoltságot okozna, ami kedvezőtlen esetben akár a biztonságos közlekedést is veszélyezteti. Ezért az elv az, hogy arra a (közeli) vonalra mennek ki a járművek, ahol legalább (vagy megközelítőleg) a normális járműszám felét ki tudják adni, vagy ha nem, akkor sem lép föl túlzott zsúfoltság.

    A metró építkezésen sem volt munka
  • Délben indoklás nélkül kizavarták a BKV-diszpécserközpontból munkatársunkat. Kirúgása előtt annyit sikerült megtudnia, hogy délután az 6-os villamos vonalán ugyanannyi (6) villamosvezető lesz, mint reggel. A 8 1-es villamos közül valószínűleg csak 5 fog délután közlekedni. A 18/56-os villamosvezetők váltása eddig nem megoldott, ezen a vonalon 5 közlekedett, és ebből a jelek szerint 4 ki fog állni. A 42-es villamosra sincsenek még emberek, így nem tudni, fognak-e ezek 2 óra után járni.