Tucatnyi, főleg külső kerületi szocialista polgármester írta alá azt a kezdeményezést, amelyben Schneller István budapesti főépítész lemondását sürgetik.
Befektetőt vesztett a XV. kerület
Hajdú László XV. kerületi szocialista polgármester az InfoRádiónak elmondta, véleményük szerint a főépítész fejlesztésellenes és elsorvasztja a külvárosokat. Hozzátette, hogy Schneller István miatt a XV. kerület is elvesztett egy milliárdos befektetőt.
A politikus közölte, hogy a polgármestereknek elfogyott a türelmük, ezért kezdeményezték a főépítész leváltását Demszky Gábor főpolgármesternél. A rádió értesülései szerint Tóth Mihály csepeli polgármester is az aláírók között van.
Az ügy inkább megszilárdította pozícióját
Az InfoRádió megkereste a főpolgármestert az ügyben, ám Demszky Gábor nem kívánt nyilatkozni. Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője a rádiónak elmondta, hogy a városvezetés dinamikusabbá tétele kapcsán korábban szó volt változásról a főépítészi poszton.
Hozzátette azonban, hogy a szocialista kezdeményezés után az ügy politikai színezetet kapott, így a polgármesterek levele most inkább megerősítette Schneller István pozícióját, mintsem gyengítette volna. Bőhm András közölte, frakciója elítéli az ilyesfajta illegitim fellépést.
Újpest nem írta alá a kezdeményezést
Derce Tamás újpesti polgármester az InfoRádiónak elmondta, őt is megkeresték az ügyben, ám ő nem írta alá a kezdeményezést. Úgy véli, hogy a főépítész elleni támadás abba a sorba tartozik, mint Atkári János leváltása.
A szocialisták először Demszky Gábor gazdasági helyettesét távolították el a hatalomból, most pedig a város fejlődéséért felelős másik bizalmi emberre került a sor. Derce Tamás szerint az tény, hogy Budapest nem fejlődött sokat az elmúlt évtizedben, de ez ugyanannyira köszönhető a közgyűlési frakcióknak, mint a főépítésznek.
Nem először
Schneller István eltávolítása tavaly márciusban is felmerült, amikor a főépítész fia, a XI. kerületi polgármester azzal vádolta meg Lakos Imre alpolgármestert, hogy ő apja kirúgatásával fenyegetőzött, amikor Schneller Domonkos a Feneketlen-tó környékének tavalyi rendezését kritizálta.