A BKV bejelentette járatritkítási terveit

2008.02.20. 17:19
Hat-hét milliárd forintos megtakarítást jelentő, mintegy 8-9 százalékos teljesítménycsökkentést tartalmaz az a BKV-s munkaközi anyag, amelyről csütörtökön tárgyal a főváros vezetése. Az Infórádió összefoglalója.

A BKV felügyelő bizottsága szerdai ülésén tárgyalta a BKV idei menetrendi változtatásairól szóló munkaközi anyagot, tudta meg az Inforádió.

A testület ülésén az Inforádió értesülései szerint elhangzott, hogy az úgynevezett paraméterkönyv módosítása 6-7 milliárd forintos megtakarítást hozhat a BKV-nak. Korábban Demszky Gábor főpolgármester és helyettese, Hagyó miklós is ekkora hiány eltüntetésének a szükségességéről beszélt.

A munkaközi anyag, amelyet csütörtöki ülésén hallgat mag a fővárosi kabinet, tájékoztatás szerint a BKV járatok teljes teljesítményének 8-9 százalékos csökkentéséről szól.

Ez alátámasztja azokat a korábban elhangzott aggályokat, hogy jelentős járatritkításokra kell felkészülni, ami főként a buszvonalakat érinti.

A járatritkítás ellenzői szerint csak rövid távú megtakarítást hozhat a járatritkítás, hiszen kevesebb jármű kevesebb utast szállít, így az üzemi költségek csökkenése mellett a díjbevételek is csökkennek.

Miskolcon tavaly hasonló lépésre szánta el magát a város vezetése, az utasok száma pedig jobban csökkent a korábbi trendhez képest, míg a megtakarítás nem volt arányban a bevételkieséssel. Ráadásul - mint az a napokban kiderült - hét év után először emelkedett a BKV utasainak száma, 2006-hoz képest 1,3%-kal többen választották a tömegközlekedést 2007-ben.

A járatritkítások bevezetése, a hálózat átalakítása 2008 második felétől léphet életbe.

Az Inforádió úgy tudja: a BKV felügyelő bizottsága belső vizsgálatot kezdeményezett, hogy kiderüljön: a cég éves bérleteiért cserébe kapott fővárosi fürdőbérleteket valóban csak a BKV vezetői kapták meg, vagy a dolgozók is részesültek belőle.