Nem lesz a fővárosi önkormányzatnak csütörtökön költségvetése, mivel a fővárosi MSZP-frakció kedden egyhangúan támogatta Steiner Pál frakcióvezető azon indítványát, hogy ne tárgyaljanak most erről a kérdésről.
A politikusok tájékoztatása szerint, mint arról az MTI már a múlt héten hírt adott, a szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a költségvetéssel együtt döntsenek a főváros egészségügyi ellátásának átszervezéséről, s az úgynevezett egészségügyi holdinggal összefüggő kérdésekről. A szocialisták számára ugyanis rendkívül fontos az egészségügy racionalizálása, az integrált egészségügyi rendszer, a színvonalasabb betegellátás, hangsúlyozták a képviselőcsoport tagjai.
Nem értettek egyet a szocialisták az SZDSZ azon álláspontjával, hogy a költségvetéssel együtt tárgyaljanak a Főgáz Zrt. privatizációjával összefüggő kérdésekről is. Ezt a témát a koalíciós költségvetési egyeztetések során vetették fel a szabad demokraták. A Főgáz Zrt. privatizációját egyébként már tavaly kilátásba helyezte az önkormányzat.
Az MSZP-frakció várhatóan március 11-e körüli időpontra kezdeményezi a költségvetést tárgyalandó közgyűlés összehívását. Az MTI városházi információi szerint a fővárosi ellenzék is rendkívüli közgyűlés összehívását tervezi március elejére, a BKV busztenderének vizsgálata ügyében.
A BKV felügyelőbizottsága ugyanis pénteken, egy nappal a közgyűlés ülése után tárgyalja meg az önkormányzat felkérésére ez ügyben lefolytatott vizsgálati jelentést. A közgyűlés által elrendelt vizsgálat határideje e hét végén jár le.
Az Index úgy tudja, a BKV 2008-as paraméterkönyve is sarkallatos pontja a költségvetés koalíciós elfogadásának, hétfőn ugyanis látványos hatalmi harcot vívott egymással a főváros MSZP-s és az SZDSZ-es vezetése.