Kigyulladt egy BKV-busz, egy másik elfüstölt

2009.04.06. 14:01 Módosítva: 2009.04.06. 14:01

A BKV közleménye szerint hétfő 9 óra 8 perckor a 250-es járaton eddig ismeretlen okból kigyulladt egy Ikarus 412-es autóbusz a Hittérítő utca 15-17. előtt. A busz vezetője időben észrevette a motortérben keletkezett tüzet, leszállította az utasokat és poroltóval megkezdte az oltást. Ennek köszönhetően személyi sérülés nem történt, a tűz nem terjedt át az utastérre. Végül a tűzoltók oltották el a lángokat. A járműben jelentős kár keletkezett.

Az Index úgy tudja, a BPI-021-es rendszámú jármű az elmúlt napokban többször is volt szervízben gázolajcső-törés miatt. Kérdésünkre, hogy ez közrejátszott-e a balesetben, a BKV úgy válaszolt: a tűz keletkezésének okát szakértők bevonásával jelenleg is vizsgálják.

Az Index úgy tudja, hogy délután három órakor a BPI-022-es rendszámú 98-as busz szintén lerobbant a Ferihegyi úton. Ennek a busznak az üzemanyagcsöve durrant el. Ezt meg lehetett állapítani, a sofőr ugyanis a füstöt észlelve áramtalanította a járművet, így sikerült megelőzni a tüzet.