Molnár Gyula szerint nincsenek előkészítve a dugótervek
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A főváros XI. kerületének polgármestere szerint előkészítetlenek a mesterséges dugóról szóló tervek. Molnár Gyula több kérdést tett fel az elképzelésről csütörtökön, ezeket Demszky Gábornak is elküldte.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes úgy reagált, hogy nem egyes kerületek, hanem az egész főváros érdekeit kell nézni a júliusi forgalomkorlátozás tervezésekor, és hogy a programot nem akarják egyeztetés nélkül végrehajtani.
Az újbudai polgármester azt mondta, hogy nem vitatja az elvet, amelynek mentén kitalálták a mesterséges dugót, azonban a terveket szerinte jobban elő kellene készíteni. Nehezményezte emellett azt, hogy a kerületek a sajtóból ismerték meg az elképzelést.
Molnár Gyula egyebek mellett arra kíváncsi, vannak-e a Főpolgármesteri Hivatalnak pontos és friss forgalomszámlálási adatai azokról az utakról, ahol sávszűkítéssel korlátoznák a forgalmat. Kérdezi még, figyelembe vették-e a tervezéskor az útjavítási munkákat, illetve azt, hogy a válság miatt idén kevesebben mennek el nyaralni a városból, tájékoztatták-e az érintett lakókat és önkormányzatokat. Arra is rákérdez, mivel bizonyítják, hogy a csillapított zónák melletti városrészekben nem nő meg radikálisan a forgalom.
Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes úgy reagált, hogy a belváros júliusi forgalmának korlátozásával egy egész hónapra fellélegezhetne Budapest, csökkenne a károsanyag-kibocsátás. Szerinte a bevezető utakon sem nőne meg túlzottan a forgalom, mert a programot az év legcsekélyebb forgalmú hónapjára tervezik. Molnár Gyula téved, amikor az állítja, hogy egyeztetés nélkül akarják végrehajtani a tervet, senkit sem szeretnének megkerülni, tette hozzá.
A főpolgármester-helyettes csütörtöki közleményében azt írja, hogy a mesterséges dugó munkaanyagának egy elavult változatát szivárogtatták ki korábban. Ennek ellenére a tervet csaknem 20 szervezet véleményezte eddig, a következő hetekben a Főpolgármesteri Kabinet és a fővárosi szakbizottságok is tárgyalják.
Ikvai-Szabó Imre a belvárosi forgalomcsillapítást a rákospalotai buszfolyosóhoz hasonlította, utóbbit teljes egyetértésben szavazta meg a közgyűlés. Mindkét esetben mesterséges dugót idéznek elő az autóknak, a belvárosban a gyalogosok és biciklisek, Észak-Pesten a buszok kedvéért. A mostani koncepció éppen arra vonatkozott, hogy a belvárost részben autómentesítő Budapest Szíve Program hatásait modellezzék, a tapasztalatokat felhasználják. Erre most, a Szabadság híd átadása után és a Margit híd lezárása előtt lenne lehetőség, magyarázta a főpolgármester-helyettes.
Paródia volt a csütörtöki dugódemó Újbudán, reagált Rétvári Bence Molnár Gyula szavaira. A KDNP országgyűlési képviselője azt mondta, jobb lenne, ha az MSZP-SZDSZ politikusai nem állnának elő megvalósíthatatlan javaslatokkal. „Úgy látszik, teljes lehet a káosz az MSZP-SZDSZ-es városvezetésben, hogy ha a saját politikusaik demonstrálnak saját maguk ellen."