Fokozott ellenőrzést vezet be a BKV a 4-es és a 6-os villamosok végállomásain. A Moszka téri, a Móricz Zsigmond körtéri, illetve a Fehérvári úti megállókban csak a jegyek és bérletek ellenőrzése után lehet majd felszállni a járművekre. Június elejétől pedig a kisebb forgalmú buszjáratokon bevezetik az elsőajtós felszállást - mondta Kiricsi Karola, a közlekedési társaság szóvivője.
A szóvivő emlékeztetett: a rendszert tavaly novemberben használták először, és kedvezőek voltak a tapasztalatok: több jegyet és bérletet váltottak az utasok. Június 2-től a kisebb forgalmú autóbuszokon bevezetik az elsőajtós felszállást. Ez a 87-es, a 87A, a 187-es, a 141 és a 141A teljes vonalát érinti. Csak az első ajtónál lehet majd felszállni, és fel kell mutatni a jegyet vagy bérletet az ellenőrnek. Leszállni a második és a harmadik ajtónál tudnak az utasok. A BKV arra számít, hogy kezdetben lesznek kisebb fennakadások, ezért biztonsági őrök is segítik az átállást az új rendszerre.