Kocsisnak tisztáznia kell magát

2009.07.06. 13:12

Az elmúlt hetekben több sajtóhír látott napvilágot Kocsis Istvánnak, a
BKV vezérigazgatójának az MVM vezetőjeként végzett tevékenységével
kapcsolatban, tájékoztatta az Indexet a főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A hétfőn ülésező főpolgármesteri kabinet a cég jó hírnevének védelme érdekében felkéri a vezérigazgatót, hogy mielőbb tegyen nyilatkozatot a társaság felügyelő bizottságának, hogy az őt ért vádak alaptalanok, illetve számoljon be arról, hogy milyen jogi lépéseket
tett, hogy a sajtóhírekben megfogalmazott gyanúsítások alól tisztázza
magát.

Mint arról az Index beszámolt, rövidesen ismét vezetőváltás történhet a BKV élén, mivel Kocsis István vezérigazgatóban megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma.

Hagyó-Kocsis találkozó volt

A BKV közleménye szerint péntek délelőtt találkozott Hagyó Miklós és Kocsis István. A négyszemközti megbeszélésük alkalmával korrekt együttműködésről biztosították egymást, és felvázolták a BKV előtt álló jövőbeni feladatokat, egyeztették a társasággal kapcsolatos további lépéseket, az ezekre vonatkozó álláspontjukat. A közlemény szerint sajnálatos, hogy bizonyos fővárosi politikusi körök vélhetően ellentétet akartak szítani a két vezető között, és ehhez a média is közreműködött. Ez azért káros, mert a főváros és a BKV között minden területen korrekt az együttműködés. A vezérigazgató ezekről a hírekről a médiából értesült. A közlemény leszögezi: a híresztelések ellenére Hagyó Miklós Kocsis István viszonya kiegyensúlyozott; a főpolgármester-helyettes megerősítette, hogy szakmailag elégedett a vezérigazgatóval, aki továbbra is a bizalmát élvezi.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes péntek délelőtt tájékoztatta a bizalomvesztésről Kocsis Istvánt. A főpolgármester-helyettes Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőt is értesítette álláspontjáról.

Steiner Pál elmondta, hogy teljes mértékben egyetért a főpolgármester-helyettes levelében foglaltakkal, és ezek alapján nem tartja kizártnak, hogy rövidesen vezetőváltás lehet a BKV-nál.

Kocsis egy hete tagadta, hogy neki, vagy feleségének köze lenne a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited nevű céghez, amelyről az Index megírta: egy angol cégbírósági irat szerint „Mrs Istvan Kocsis" nevén szerepel. "Sem nekem, sem a feleségemnek nincs semmilyen offshore cége, és jogi úton kérem ennek tisztázását" - mondta hétfőn Kocsis.

A Jadran tavaly mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat. Az MVM akkori vezérigazgatója Kocsis István volt.

Az MVM igazgatósága áprilisban büntető feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál az MVM korábbi vezetésének időszakában kötött, az Index cikksorozatában is tárgyalt kétes ügyletek miatt, melyek során több mint tízmilliárd forint került az MVM-től offshore cégekhez.