Nyomozzák az Infopark aranyrészvényét

2009.11.10. 10:25

A Noveco Invest feljelentései alapján négy különböző hatóság is nyomozást indított a volt Infopark Fejlesztési Zrt. aranyrészvénye ügyében. A Noveco véleménye szerint  részvényestársa, az IVG egy cégátalakítási trükkel kitúrta tulajdonából, és a megszerezte előlük az egész céget, ezért milliárdos kár érte őket. Az ügybe belekeveredett a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársa, az IVG ügyvédje, valamint az Infopark Fejlesztési Zrt. közgyűlésének miniszteri delegáltja is. A Noveco után viszont az NNYI nyomoz, hűtlen kezelés a gyanú, szintén az aranyrészvénnyel kapcsolatban. A tét az az újbudai irodaház, ahová hamarosan beköltözik az uniós fejlesztési központ.

Mint azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályán az Infopark-részvényre vonatkozó kérdésünkre elmondták, az ügyben a gazdaságvédelmi főosztály „csalás bűntettének elkövetése miatt” folytat eljárást, de „a nyomozás érdekeire tekintettel” egyelőre nem adtak több információt. A Központi Nyomozó Ügyészség sajtóosztályán arról tájékoztattak, hogy az aranyrészvényyüggyel összefüggésben több beadvány alapján „hivatali visszaélés miatt” nyomoznak, eljárást folytat továbbá „magánokirathamisítás miatt” a XI.-XXII. kerületi ügyészség, valamint „ügyvédi visszaélés miatt” a fővárosi ügyészség.

Az ingatlancég nem vész el, csak átalakul

Mint arról korábban beszámoltunk, a részvényvita 2009 elején kezdődött, amikor a többségi részvényes IVG az Infopark Fejlesztési Zrt.-t az elsőbbségi részvényes hozzájárulása nélkül kft.-vé alakította a céget.

Biztos bevétel

A vita leegyszerűsíthető arra, hogy ki tudja felügyelni az Infopark E épületének bérbeadását. Egy korábbi egyezmény szerint az unió kutatás-fejlesztési központja decemberben költözik be a székházba, aminek az éves bérleti díja kétszázmillió forint, ezt a magyar állam húsz évig fizeti. Ez a mai irodapiacon nagyon jó üzlet. A Noveconak az aranyrészvény biztosítékot jelentett az rt.-ben, az új kft.-ben viszont az IVG az úr.

A kft.-vé alakítással az aranyrészvény elértéktelenedett, pedig a Noveco már szándéknyilatkozatot írt alá egy amerikai befektetővel, aki üzletrészt vásárolt volna a cégből, és ezért állításuk szerint több mint egymilliárd forinttól estek el.

A Noveco szerint az aranyrészvény az alapszabály és a Gt. szerint erős jogokat biztosított az Infopark Fejlesztési Zrt. vezetésében, a felértékelődése pedig akkor történt meg, amikor kiderült, hogy a cég által építtetett XI. kerületi irodaházban az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) 2009. december 1-től háromezer négyzetmétert bérel. Az új kft.-ben nincs aranyrészvény, oda a befolyás.

A nagyobb ábrához kattintson

Az ügyben a Noveco először a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársához fordult, de nem indítottak nyomozást az ügyben. A cég ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélésért a Központi Nyomozó Ügyészségen, és ott megindították az eljárást.

Csak ügyészségi nyomásra indult el a nyomozás

A csalási ügy megjárta a BRFK gazdaságvédelmi főosztályát, bár először szintén ott sem indítottak nyomozást, de a Fővárosi Főügyészség elrendelése és megbízása alapján mégis megindult az eljárás a BRFK-n. Ugyanígy indult végül eljárás két másik ügyészségen ügyvédi visszaélésért, valamint magánokirathamisításért, mert a feltételezések szerint az átalakulási döntés egy olyan miniszteri delegált szavazata alapján is történt, akinek nem lett volna joga szavazni. A Noveco feljelentésében a birtokába került információk alapján azt feltételezi, hogy az Infoparkból korábban kormánypártokat is finanszírozhattak.

A szerteágazó üggyel kapcsolatban meg kell említeni, hogy azt is nyomozzák, hogyan szerezte meg a Noveco az aranyrészvényt, annak ellenére, hogy a tulajdonszerzést a jogerős bírósági végzéssel és a közjegyzői megállapodással lezárták. A Noveco véleménye szerint azért nyomoznak, mert a megszületett jogerős ítélet tartalma ellentmondott bizonyos politikai és gazdasági körök érdekeinek. A Nemzeti Nyomozó Irodánál korábban megerősítették, hogy hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanújával büntetőeljárás folyik ismeretlen tettes ellen.

Az átalakítással kapcsolatos döntésről az Infopark Fejlesztési Zrt. és az IVG részéről elmondták, hogy az igazgatóság a Noveconak minden esetben hivatalos meghívót küldött, és az ezt bizonyító dokumentumok ma is rendelkezésre állnak. A Noveconak nem sikerült kézbesíteni a meghívókat, mert bejegyezett székhelyen saját hibájából nem volt elérhető.

A meggyanúsított cég szerint is vannak furcsaságok

Az IVG furcsának tartja, hogy az állítólagos szándéknyilatkozatról a Noveco csak utólag, az Infopark Fejlesztési Zrt. kft.-vé történő alakulása után tett említést, illetve azt, hogy a befektető 1,2 milliárd forintot fizetett volna két, egyenként százezer forint névértékű részvényért anélkül, hogy egyszer is megnézte volna a cégjegyzékben, mire tesz ajánlatot. Ha megnézte volna a cégkivonatot, látta volna, hogy a társaság átalakulás alatt áll.

Az IVG szerint az aranyrészvények valódi szerepe és értéke az volt, hogy az Infopark-projekt fejlesztési fázisában az azokat birtokló állami tulajdonos megvétózhassa az innovációs és technológiai koncepcióba nem illő beruházásokat. Az IVG szerint az igazi botrány az, hogy e speciális jogot megtestesítő és az állami vagyon részét képező részvényeket az állami Infopark Zrt. elnöke 2007 decemberében „odaajándékozta” a két hónappal korábban megalakult Noveco Kft.-nek.

Az IVG álláspontja az, hogy az aranyrészvény sohasem értékelődött fel, hiszen az csak vétójogokat biztosított az innovációs és technológiai koncepcióba nem illeszkedő beruházásokra. Az EITI pedig illeszkedik a koncepcióba.

Az IVG szerint a két aranyrészvény független könyvvizsgáló által megállapított értéke 253 ezer forint. Az IVG százötvenmillió eurót meghaladó beruházást hajtott végre az Infoparkban, és az EITI-nek otthont adó irodaterület kiépítésére több mint egymillió eurót fordított, mindkét esetben egyetlen fillér hazai vagy uniós támogatás nélkül.

Az IVG határozattan elutasítja a pártfinanszírozási vádakat. Az Infopark egyébként a jobb- és baloldali kormányok alatt egyaránt sikeresen fejlődött, és törvényesen működött. Az IVG Development Hungary Kft. – amely Európa egyik legnagyobb ingatlanvállalatának, az IVG Immobilien AG-nek a leányvállalata – 1998 óta van jelen Magyarországon befektető- és ingatlanfejlesztő vállalatként.