Feltételekhez köti a kormány a BKV támogatását
Megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról - jelentette be a kormányszóvivő és a főpolgármester, miután Demszky Gábor és Bajnai Gordon kedden másodszor is tárgyaltak erről.
Demszky Gábor elmondta: a kormány több részletben, összesen 23 milliárd forinttal segíti a BKV működését. Szollár Domokos kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány biztosítja ezt a támogatást, de csak akkor, ha a főváros teljesíti a kabinet feltételeit.
Eleget tettek az elvárásoknak
A főpolgármester felmutatta azt a dokumentumot, amit a kedden reggel fogadott el a BKV igazgatótanácsa. Ez tartalmazza a menedzsment új javadalmazási szabályzatát, a BKV új etikai kódexét, belső hatásköreinek rendjét, illetve a kollektív szerződés újratárgyalására vonatkozó javaslatot.
Mint mondta, a BKV ezzel eleget tett a kormány és a főváros azon elvárásának, hogy a működése átláthatóbb és hatékonyabb legyen.
A kormány azt vállalta, hogy 2010 első felében 10 milliárd forinttal, az év második felében 8 milliárddal támogatja a közlekedési társaságot, valamint 5 milliárd forintnyi hitelgaranciát vállal.
A főváros vállalta, hogy a költségvetésébe betervezett 10 milliárd forint mellett 5 milliárddal támogatja a BKV-t jövőre, 2011-ben pedig ezt tíz plusz tíz milliárdra emeli.
2011-ben 18,5 milliárd forintot, 2012-től pedig folyamatosan mintegy húszmilliárd forintot fordíthatnak a BKV belső adósságának csökkentésére, a járműpark korszerűsítésére.
Február 15-ig utalják az első részletet
A kormányszóvivő szerint tűrhetetlen az, ami a BKV-nál az elmúlt hónapokban történt. A közlekedési társaságot egy lyukas fazékhoz hasonlította, amelybe felülről öntik a pénzt, de alul az el is folyik.
Szollár közölte: azt szeretnék, ha a BKV a közbeszerzéseknél kössön átláthatósági megállapodást. Ennek lehetőségéről - az antikorrupciós csomag részeként - hétfőn döntött az Országgyűlés.
A kormányszóvivő kitért arra: az első részletet február 15-ig utalja a kormány, a második részletet viszont csak akkor adják oda, ha teljesülnek a kabinet által támasztott feltételek. Erről a részletről április elején hoz döntést a kormány. A kabinet az általános tartalékból fedezi a támogatást.