Egyre valószínűbb a BKV-sztrájk
A hétfő reggeli tárgyaláson sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, közölte Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke a megbeszélés után.
A szakszervezetek megerősítették azt a vasárnapi ajánlatukat, hogy a kollektív szerződésben szeretnék rögzíteni a 3 százalékos egészség- és nyugdíjpénztári hozzájárulást, amelyet a BKV - ajánlata szerint - a bér jellegű kiadások között adott volna meg a dolgozóknak.
Földényi György elmondta, hogy az álláspontok egyáltalán nem közeledtek, emiatt a sztrájk egyre elkerülhetetlenebbnek látszik.
A tárgyalásokat délután folytatják.
A BKV és a szakszervezetek december 22-én jelentették be: nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a BKV a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt a szakszervezeti vezetők szerint olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak.
Bár a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége december 29-én megállapodott a BKV-val egy ideiglenes kollektív szerződésről, azt a szakszervezetek 65 százaléka nem írta alá, emiatt ez nem lépett életbe.
Mivel nem sikerült megállapodni a cég vezetésével, az érdekképviseletek jelentős része bejelentette, hogy január 12-től határozatlan idejű sztrájkot hirdettek.
Hétfőn délelőtt a VDSzSz Szolidaritás szakszervezet bejelentette, szolidaritási sztrájkot hirdet. Közleményük szerint így szeretnék nyomatékosítani a BKV Zrt.-nél a cégvezetés hibájából kollektív szerződés nélkül maradt munkavállalók követeléseit. A sztrájk részleteiről Gaskó István, a VDSzSz Szolidaritás elnöke 13 órakor sajtótájékoztatót tart.