Parkolásról, díszkivilágításról döntött a közgyűlés

2010.11.24. 18:12

A Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulástól venné át a parkolójegy-kiadó automatákat a Parking Kft., hogy januárban el tudja kezdeni a parkolás üzemeltetését a fővárosi tulajdonú helyeken. A Fővárosi Közgyűlés döntött arról is, hogy újabb emlékművek és közterületek kapnak díszkivilágítást.

A Fővárosi Közgyűlés még februárban döntött úgy, hogy felmondja megállapodását a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással (BÖP), a fővárosi tulajdonú közterületi parkolóhelyek üzemeltetését pedig a Parking Kft.-re bízza. A BÖP-öt a IX. és a XIII. kerületi önkormányzattal közösen hozta létre a főváros, de ebből a társulásból kilép, ahogy a IX. kerület is erről határozott.

A teljesen fővárosi tulajdonú Parking Kft. kiírt egy közbeszerzési eljárást parkolójegy-kiadó automaták beszerzésére, karbantartására és üzemeltetésére, ez azonban eredménytelenül zárult. Ezért az a lehetőség maradt, hogy a Parking átveszi a BÖP Kft. tulajdonában, illetve használatában lévő automatákat, így tudja a parkolóhelyek üzemeltetését januárban megkezdeni.

Döntött a közgyűlés arról is, hogy újabb tizenkét emlékmű, épület és közterület kap díszkivilágítást. A többi között az I. kerületi Horváth-kertben a Déryné szobor, az V. kerületben a Március 15., a Fővám és a Kálvin tér, valamint a Károly körút, a VII. kerületben a Dob utcai zsinagóga és a VIII. kerületben a Baross Gábor szobor a Baross téren.

A fővárosban jelenleg csaknem háromszáz helyen van díszkivilágítás, ennek éves költsége körülbelül 140 millió forint, ami a közvilágítás teljes költségének három százaléka.