Több ezer parkolót üzemeltet szabálytalanul a Centrum?

2011.01.05. 11:18

A főváros területén több ezer olyan parkolóhelyet jelöltek ki a járdákon, melyeket a Centrum Parkoló Rendszer Kft. önkényesen, a KRESZ tiltása ellenére üzemeltet. A Centrum ellen a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány lobbistája indított és nyert pert: az alapítvány tájékoztatása szerint a Fővárosi Bíróság keddi, jogerős határozatában arra kötelezte a Centrumot, hogy fizesse vissza a jogalap nélkül megszerzett parkolási díjat és pótdíjat.

A közterület-felügyelők ugyanezeken a parkolóhelyeken a tiltott parkolás miatt megbüntethetnék az autósokat.Nem szedhet parkolási díjat a Centrum olyan járdákon, ahol a KRESZ tiltja az autók felállását, az így szerzett bevétel jogalap nélküli jövedelem - hangzott el a Fővárosi Bíróság keddi ítéletében - közölte a Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány.

A szervezet szerint ebből következően bizonyíthatóvá vált, hogy a Centrum a fővárosban az alapítvány becslése szerint több ezer olyan parkolóhelyen szed egy évtizede parkolójegyet, ahol ezt nem tehetné. A Füstirtók lobbistája csalás miatt már 2009 júniusában feljelentést tett, a rendőrség azóta is nyomoz az ügyben.

Az alapítvány közleménye szerint nehezíti a helyzetet, hogy a kerületi önkormányzatok asszisztálnak a Centrum járdai parkoltatási gyakorlatához, hiszen abban érdekeltek, hogy minél több parkolási díjat szedjen a Centrum. A Füstirtók szerint ezzel magyarázható, hogy az érintett kerületek által működtetett közterület-felügyeletek a KRESZ szabályait megszegve a járdán parkoló autósokat szinte kizárólag akkor bírságolják, ha nem a Centrum által parkolásra kijelölt járdákon várakoznak.

parkolo3

A Füstirtók lobbistája kiderítette, hogy a Centrum a járdán kialakított parkolóhelyek jelentős részénél még az általa benyújtott forgalomtechnikai tervet is megszegve parkoltat. Véleménye szerint a Centrum nem tartja be a KRESZ előírásait, állítása szerint a cég képviselője a Fővárosi Bíróságon is arra hivatkozott, hogy a Fővárosi Közgyűlés parkolási rendelete a KRESZ figyelmen kívül hagyására jogosítja fel a társaságot.

A Füstirtók lobbistája a tárgyaláson rámutatott arra, hogy a Centrum nem csak a KRESZ-t, de a fővárosi parkolási rendelet előírásait is megszegve parkoltat a járdák jelentős részén.

A Füstirtók szerint a jogerős ítélettel több ezer budapesti parkolóhely legalitása kérdőjeleződik meg és felmerül a bűnszövetkezetben, folytatólagosan elkövetett csalás bűncselekményének gyanúja is. A bűnszövetkezet gyanúját a parkoltatásban anyagilag érintett önkormányzatok magatartása veti fel, hiszen az általuk létrehozott kerületi közterület-felügyeletek asszisztálnak a Centrum járdai parkoltatási gyakorlatához.

parkolo2

A rendőrök passzivitása pedig azzal magyarázható, hogy nekik nem kell parkolójegyet fizetniük egyes kapitányságok előtt, ha autóikkal felállnak a járdára. Cserében eltűrik a Centrum jogellenes parkoltatási gyakorlatát - áll a Füstirtók szerdai közleményében.

A Centrum Parkoló Rendszer Kft-t és a közterület-felügyelet sajtóosztálya is későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.