Ödön
1 °C
11 °C

Csak a vita fonódik, a budai villamos nem

2011.01.24. 17:39

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a budai fonódó villamosprojekt akadályoztatása egész Budapestnek és a budai oldal közösségi közlekedésének is árt.

A fideszes politikus hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt napokban olyan vádakkal illették Tarlós István főpolgármestert, amelyek minden alapot nélkülöznek, sértőek, és méltatlan egy kerületi polgármesterhez ez a fajta megfogalmazás.

György István kitért arra is, hogy azok az érvek, amelyeket a II. kerület a beruházás ellen vet fel, már Demszky Gábor hivatalát is megjárták. Akkor azokra válaszoltak, majd más kontextusban újra feltűntek a kifogások. Bizonyos kerületi kéréseket viszont beépítettek a koncepcióba - tette hozzá.

Mint mondta, a II. kerület részben a rá eső plusz környezetterhelés miatt aggódik, és nem győzték meg őket a szimulációk, tanulmányok sem. Ezzel kapcsolatban György István hangsúlyozta, nincs olyan beruházás, amely ne járna bizonyos fokú hátrányokkal, de összbudapesti érdekeket kell figyelembe venni.

A főpolgármester-helyettes cáfolta azt az állítást, hogy nem volt olyan, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által szabott határidő, ami a források elvesztésével jár. Kijelentette: az NFÜ először 2010. december 31-ig adott határidőt, majd ezt kitolta ez év március 31-re, de az a végső határidő. Ha addig nem történik változás, akkor más projektekre költik a támogatási összeget.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, az eddigi kerületi észrevételeket áttekintették, és a főváros igyekezett kompromisszumos megoldást találni. Vállalták például a 17-es villamosvonal teljes felújítását, amelyre jó eséllyel kaphatnak akár 85 százalékos uniós támogatást is. Az első becslések szerint 8 milliárd forintba kerülhet a vonal teljes rekonstrukciója - mondta.

Egyre szorosabbra fonódnak a vita szálai

A BKK a múlt héten közölte, hogy a II. kerület továbbra is ellenzi a budai fonódó villamosprojektet, mivel továbbra sem adták ki az építési engedélyhez a hozzájárulásukat.

Balaton Balázs, a II. kerületi önkormányzat sajtóreferense erre úgy reagált, minden megkeresésre válaszoltak és szakmai érveik nem változtak.

Tarlós István szombaton a Magyar Hírlapnak azt mondta, ha nem valósul meg a beruházás, akkor jó néhány kerület és a főváros is pórul jár, amiért csak a II. kerületet terheli a felelősség.

Láng Zsolt (Fidesz) II. kerületi polgármester hétfőn szintén a Magyar Hírlapnak azt mondta: egész Budára káros lehet a fonódó villamosprojekt.

A terveket hat civil szervezet, köztük a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) és a Levegő Munkacsoport is támogatásáról biztosította hétfői közleményében.

WTF is fonódó villamos?

Fonódó villamosnak azt nevezik, amikor két vágány nem fér el egy keskeny területen, ezért a villamost egy adott szakaszon egy vágányra terelik mindkét irányból. Mint ahogy ez a tervek szerint történni fog a Margit híd alatt. Másrészról fonódik a három hálózat is (a 41-es, 19-es a 17-essel, valamint a 17-es a 4-es 6-ossal. A projekt első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó utcán át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adná meg az összeköttetést. A projekt keretében összekapcsolódó villamoshálózaton a 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körút útvonalon közlekedne a jövőben. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es villamos pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna. A projekt mintegy hatmilliárd forintba kerül, de ennek jelentős részét, ötmilliárd forintot az EU finanszírozza.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?