Zászlócsata a fővárosi közgyűlésben
Csatára készültek a szocialisták a közgyűlési terembe becsempészett budapesti és uniós zászlóért, ugyanis a főpolgármester megfenyegette őket, hogy a szünetben kiviteti a zászlókat. A csata egyelőre elmaradt, mert az MSZP-s képviselők az ebédszünetre magukkal vitték a zászlókat, amiket a délutáni ülésszakra visszavisznek.
Konfliktus bontakozhat ki a szocialista frakció és a rendészek között a fővárosi közgyűlésen, mert Tarlós István főpolgármester az ülésen kijelentette: el fogják távolítani az MSZP által behozott uniós és budapesti zászlót.
A körvonalazódó zászlókonfliktust Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetőjének rövid, furcsa kérdése vezette fel: Mikor jön ki a mosásból a zászló? Ekkor vehette észre mindenki, hogy a szocialista frakció mögött hármas zászló virít: egy uniós, egy magyar és egy budapesti zászló. Tarlós István főpolgármester a kérdésre úgy reagált felszólalásában: Majd meglátjuk. Horváth Csaba kérdésével egyébként arra utalt, hogy egy korábbi ülésen a főpolgármester arra felvetésre, hogy miért három magyar zászló van a pulpituson a háta mögött, és hova tűnt az uniós és a piros-sárga-kék budapesti zászló, azt a választ kapta, hogy mosásban van.
A szocialisták válaszként szerda reggel becsempészték a közgyűlési terembe az uniós és a budapesti zászlót.
Tarlós István a közgyűlésen közölte, hogy a délutáni szünetben a szocialista frakció mögötti három zászlót a rendészek el fogják távolítani, mert elmúlt már az az idő, amikor az történt, amit a szocialisták akartak, évtizedekig az volt, most már nem. Korábban Tarlós István már említette a sajtónak, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy módosítsák a piros-sárga-kék budapesti zászlót.
Az ebédszünetben egyelőre elmaradt az uniós és a budapesti zászló körüli huzakodás, mert a szocialista képviselők a szünetre kivitték magukkal azokat. "Nehogy ezek is a mosásban kössenek ki" - fogalmazott Horváth Csaba. A zászlókat a szünet után visszaviszik a terembe a képviselők, az egyelőre nem tudni, hogy a rendészeknek továbbra is el kell távolítani azokat, vagy Tarlós István belenyugodott a helyzetbe.