Fonódó: a II. kerület elfogadta az NFÜ javaslatát
Egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javaslatát a budai fonódó villamoshálózat megvalósításával kapcsolatban a II. kerületi képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén, közölte az önkormányzat.
"A II. kerület képviselői egyhangúlag úgy vélték, hogy az NFÜ által kidolgozott kompromisszumos javaslat alkalmas arra, hogy egyszerre szolgálja Budapest, Buda és a II. kerület lakosságának érdekeit" - áll a közleményben.
Mint írták, az NFÜ kétszintű szakértői vizsgálat lefolytatása után tette le szakmai javaslatát az eredeti projekt két ütemben történő megvalósításáról és részbeni átdolgozásáról.
Az eredeti projekt az új elképzelés szerint két részre válik, így az úgynevezett "Moszkva téri ág" megvalósítása rövid időn belül megkezdődhet, a program emellett kibővül a 17-es villamos pályájának felújításával, a szükséges közúti rekonstrukcióval és a Moszkva tér részbeni felszíni rendezésével. Ezzel korszerű módon megvalósulhat Észak- és Dél-Buda átszállás nélküli kötöttpályás összeköttetése.
A II. kerület lakossága számára több problémát okozó úgynevezett "Bem rakparti ág" a továbbiakban külön projektté válik, "megvalósítására további vizsgálatok lefolytatása és a szükséges előfeltételek megteremtése után kerülhet sor".
A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is elfogadja az NFÜ javaslatát javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére; megkezdődhet a beruházás, de feltétel, hogy a két ütemre szétválasztott beruházás két támogatási szerződését egyidejűleg kössék meg a felek.