Ingatlanfejlesztésről neveztek el metrómegállót

2011.06.27. 10:45

Zavarosan halad a Ferenc körúti metró, busz és villamosmegállók Corvin negyedre keresztelése. A felszínen már április óta, a metróban néhány napja mondják be az új nevet, ám a feliratok még a régiek. Az utasok bizonytalanul kapkodják a fejüket, a metróvezetőknek kiadták: a mikrofonba mondják be, hogy a Corvin negyed megálló valójában a Ferenc körút.

A BKV tájékoztatása szerint a menetrendi változásokat tartalmazó paraméterkönyv tartalmazza a megállók átnevezését. A Ferenc körúti megálló mellett 6 helyszínen (például a Széll Kálmán téren) a közterület nevének megváltozása miatt kellett megállónevet is cserélni, további 5 helyszínen pedig építkezés, megállóhely-áthelyezés, vagy éppen az APEH nevének változása ad feladatot (a korábbi APEH-megálló új neve Adóhivatal, lásd keretes összeállításunk).

A Ferenc körúti megállóhely hivatalosan július 1-től viseli a Corvin negyed nevet. A környéken nagyszabású ingatlanfejlesztést végző beruházó ugyanis megkereste a BKV-t és a fővárosi önkormányzatot, hogy szeretné Corvin sétányra keresztelni a megállókat.

A tárgyalásokon inkább a Corvin negyedre esett a választás, mert az így utal a történelmi Corvin közre, a Corvin filmszínházra, a Corvin bevásárlóközpontra és a sétányra egyaránt. Az átnevezés költségeit az ingatlanfejlesztő cég viseli. Megkérdeztük ugyan, hogy mennyit fizet az ingatlanos az átkeresztelésért, de választ nem kaptunk.

Az átnevezést sikerült végül szakmailag is megindokolni: korábban a felszínen lévő villamosmegállók Üllői út, míg az Üllői úton közlekedő buszok és a metró megálló Ferenc körút néven szerepeltek. Ezek a megnevezések az indoklás szerint nem segítették elő a könnyű tájékozódást, hiszen az adott csomópontban lévő metrómegálló és a felszíni megállók különbözőek.

Szintén zavaró volt, hogy Ferenc körút (Mester utca) néven a közelben, de másik csomópontban van a végállomása az 51-es és az 51A villamosnak. A bevezetés időpontja többször módosult, mert egy darabig ez a kereszteződés is szerepelt az Elvis Presley nevére aspiráló területek között. Miután a fővárosi közgyűlés 2011 áprilisában véglegesítette a közterület-átnevezéseket, a BKV elkezdte az átmatricázást.

Ezenetúl az összes felszíni megállónak is Corvin negyed lesz a neve. A különböző tájékoztató eszközökön folyamatosan cserélik a nevet: a következő napokban a metróban, a Combino vonalcsíkon és a menetrendi tájékoztató eszközökön is meg fog jelenni az új elnevezés. A metró területén található táblák és elektronikus tájékoztatási eszközök cseréje most zajlik, itt az új név megjelenítéséhez több időre van szüksége a BKV-nak.

A metrón néhány napja mondja be az automata utastájékoztató hang az új nevet, nem kis értetlenséget kiváltva az utasok között. Úgy tudjuk, hogy az utaspanaszok miatt a menetirányító arra kérte a metróvezetőket, hogy fűzzenek külön kis kommentárt mikrofonon a bemondott új állomásnévhez, amiből kiderül, hogy a Ferenc körúti megállót átnevezték (ezt nem mindenki teszi meg.) Nem segíti az utasok pontos tájékozódását az sem, hogy bár az új megállónevet hallják, látni még mindig a régi nevet látják, a feliratokat ugyanis még nem cserélte le a BKV. A BKV szerint az utasoknak nem okoz gondot az új megállóhelynevek használata.

Végül megkérdeztük a BKV-t, hogy ha az Index kezdeményezné, hogy a székházához közeli Árpád híd HÉV-megállót nevezzék át Index negyed megállóra, akkor a változásnak milyen esélye lenne. A válasz szerint az Árpád híd HÉV megállót most keresztelik át Szentlélek tér megállóhelyre, így kevés az esélye annak, hogy az indexről nevezzék el a megállót.

Megváltozó állomásnevek (régi név-új név):

  • Moszkva tér - Széll Kálmán tér (5, 16, 16A, 21, 21A, 22, 22E, 39, 91, 102, 116, 128, 129, 139, 149, 155, 156, 222, 4, 6, 18, 59, 59A, 61, M2)
  • Harsány lejtő - Kocsis Sándor út (218, 260)
  • Köztársaság tér - II. János Pál pápa tér (217E, 28, 28A, 37, 37A, 62, M4)
  • Bajáki Ferenc utca - Mansfeld Péter utca (179)
  • Tanácsház utca - Károli Gáspár utca (71)
  • Stadionok - Puskás Ferenc stadion (M2)
  • Roosevelt tér - Széchenyi István tér  (2,2A, 16, 105)
  • Földváry utca - Hentes utca (51)
  • Násznagy utca - József Attila tér (105)
  • Zrínyi utca/ Temető - Nagytétényi temető (113, 113A)
  • APEH - Adóhivatal (80, 80A, 81)
  • Szentmihályi út - Zsivora park (80, 81, 907)
  • Margit híd H - Margit híd, budai hídfő H (86, 91, 191, 291, 109, 206, 160, 260 , 4, 6, 17, H5)
  • Árpád híd H - Szentlélek tér H (29, 34, 106, 118, 134, 134A, 137, 218, 237, 1, 1A, H5)
  • Üllői út/Ferenc körút - Corvin negyed H (914, 914A, 923, 950, 950A, 4, 6, M3)
  • Baross utca/József körút - Harminckettesek tere (9, 109, 83, 909, 923, 4,6)
  • Fehérvári út/Október huszonharmadika utca - Újbuda-központ (53, 150, 150E, 250, 86, 212, 4, 18, 41, 47, M4)
  • Budafoki út - Szerémi sor (86, 212, 33, 33E, 233E, 4)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Megtámadták a Tisza Párt önkénteseit Egerben

Megtámadták a Tisza Párt önkénteseit Egerben

Az ügyben feljelentést tettek.

14 perce

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

3 órája

  • Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt

A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.

2 órája

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
Akcióba lendül a fogyasztóvédelem, jön az influenszerek tömeges ellenőrzése

Akcióba lendül a fogyasztóvédelem, jön az influenszerek tömeges ellenőrzése

Felhívták a figyelmet a tartalmaik esetleges negatív hatására.

29 perce

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52