Milliárdos kampányhelyszín épült Budapest közepén

A fővárosi politikusok helyzete eddig különösen nehéz volt, mert kampányfilmjeikben kénytelenek voltak látványtervek előtt pózolni. Ezek persze vonzóbb hátteret jelentettek, mint egy lerobbant bérház vagy olcsó irodaház, viszont mégis azt az érzetet kelthették a gyanakvó választóban, hogy az is az elszabadult fantázia műve, ami a politikus szájából elhangzik.

A Károly körút átadásával vége ennek a kínos helyzetnek: a Budapest Szíve programban felújított belvárosi útszakaszon két-három olyan kameraállás is van, ahonnan a felvétel annyira szépnek mutatja a várost, mintha látványterv lenne. Az előtérben apró szökőkutak, aszfalt helyett zöld pázsit, és villamosok suhannak a patinás, de egyáltalán nem romos házak előtt. Sőt, a látványtervekből még a kockafák is átkerültek a valóságba, pedig ezekről tényleg mindenki azt gondolta, hogy csak a virtuális világban léteznek.

Mi is elkészítettük az álomfotókat, amelyekről egyedül Tarlós István hiányzik, meg a szájából előbukkanó buborék, azzal a szöveggel: "Az egész várost parkosítjuk, minden autóutat kiszélesítünk, kétszer annyi lesz a parkoló, és négyszer tisztább a levegő."

A kellemes élmények egyébként a fényképezőgépet leeresztve sem oszlanak el. A Deák tértől az Astoriáig tartó szakasz sokkal barátságosabb lett, köszönhetően a villamospályák köré épített széles szigeteknek, amelyeket élénkzöld gyeppel ültettek be a szorgalmas városvezetők. A sínek közé kerültek a biohatást fokozó kockafák és szökőkutak sorai.

Korábban a villamoshoz igyekvőknek a négysávos úton kellett átrohanniuk, hogy aztán feszülten várakozzanak a villamosok és a forgalom közti aszfaltszigeten. Most csupán két sávon kell átmenni, a vidám városlakó egy rideg járdasziget helyett padokkal dúsított kis parkba érkezik, ahol vagy elkezd lepkéket kergetni, vagy felszáll a villamosra. (Miért nincsenek lepkék a villamosokon is?)

A komfortfokozatot növeli a járdák díszkövezése, amelyhez igen bölcsen nem hófehér márványt, hanem foltos K-követ használtak, ezért kevésbé látszik rajta a kelet-európai városokban őshonos, és már itt is megjelenő zsíros mocsok. Az európaiság érzését a kövezet vakvezető csíkjai hivatottak fokozni.

A remek kerékpáros infrastruktúrának, lámpáknak, sávoknak, felfestésnek köszönhetően az útszakaszon tömött sorokban tekernek a biciklisek, olyan erős berlines atmoszférát teremtve, hogy az még Angela Merkelt is megnyugtatná, hogy Magyarországon minden rendben van.

A látványtervek pedáns világát hozzák le a földre a Belváros új főutcájából ismert, high tech precíziós darura emlékeztető lámpaoszlopok. Stílusuk megosztja ugyan a felfelé is tekintő városiakat, de abban mindenki egyetért, hogy az alkotók jelentős időt fordítottak a dizájnra.

A Károly körút tehát nem csak kampánystáboknak, de a városlakóknak is nyújt némi örömet. Igaz, közelről a kép már kevésbé tiszta, mint a képernyőn. Az egyik fő szlogen, hogy a járdák szélesebbek lettek, például csak részben igaz. Valóban kialakítottak a Wesselényi utcánál egy díszkövezett, padokkal ellátott kellemes részt, de az ötödik kerületi oldalon a térérzetet csak a szürke aszfaltot váltó világos kő okozza. A hetedik kerületi oldal egy részén pedig még keskenyebb is lett a járda. Igaz, a korábbi széles járdaszakasz két parkoló öböl közt húzódott, és csak az keveredett oda, aki szabálytalanul szeretett volna átkelni a túloldalra.

A környék zöldülése is viszonylagos: mindkét oldalon kivágtak 3-4 már idősebb, de jó karban lévő lombos fát.

A Károly körút problémáinak legnagyobb része már csak azért is bosszantó, mert kiküszöbölésükhöz több pénz sem kellett volna. Jobb szervezéssel például elkerülhető lett volna az a klasszikus hiba, hogy ezt a fejlesztést is befejezetlenül adják át. Nem készültek el például a vécék lejáratai, amelyek burkolatlan nyílásai úgy ásítanak a járókelőre, mintha szervizalagutak lennének. Ha nem újságíróként járunk arra, hanem csak egyszerű, feszülő hólyagtól szorongó turisták vagyunk, előbb rohanunk be egy kávézóba, mint hogy lebotorkáljunk a lógó vezetékek közé. Ha viszont mégiscsak lemegyünk, meglepetésként üzemelő vécét találunk, megfelelő tisztaságban, 100 forintért pedig blokkot is kapunk.

Nyilvánvaló volt, hogy a padok kiosztását is olyan ember végezte, aki szívesebben lógatja a lábát a vitorlásán, mint valami köztéren. Az egykor, ki tudja, mit jelölő betűszóval SZDSZ-parknak nevezett Városháza térre például nem kerültek padok, noha minden adottsága megvan ahhoz, hogy a Gödör mellett a környék másik népszerű találkozóhelye legyen. Ehelyett marad zöld minidombokkal szelídített kietlen placc, amit a többség átjáróként használ.

Sűrűn megszórták padokkal viszont azt a részt, ahol sem buszmegálló, sem boltok, sem fák nincsenek. A padok közvetlen az út szélére kerültek, háttal a forgalomnak, nyilván azok kedvéért, akik szeretnek egy kietlen falat bámulni, miközben a tarkójuknál dübörög a forgalom.

Kampányokokból az útszakasz középső részére kerültek a biciklitárolók is. Mivel a tervezők is tudják, hogy az emberek olyan helyen láncolják le a kerékpárjukat, ahol valami dolguk akad, van bolt, villamosmegálló, kávézó, vagy hivatal, ezért az ezektől távol elhelyezett tároló érintetlen marad, nem karcolják össze a gondatlan biciklisták, és így remekül mutat majd későbbi felvételeken is. Nem úgy, mint szemközti párja, ami egy bolt, bank és kifőzde közelében van, és persze, hogy telerakják a városlakók a koszos biciklijeikkel.

Mint minden új budapesti köztér, a Károly körút is magán viseli a dizájnerek színfalak mögött dúló harcának nyomait. Bár az egységes arculat tényleg semmi pénzbe nem kerül, valószínűleg minden pártnak és jelentős pénzembernek megvan a maga dizájnere, akit belobbizott a projektbe. Így kerülhetett az izgalmas, megtört vonalú lámpaoszlopok mellé a karóba húzásra alkalmas, szögletes, durván megmunkált darabok egész sora.

Ezek együtt, a kockafákkal kiegészítve mégis felvázolnak egy izgalmas, geometrikus koncepciót, de ezt a posztszecessziós görbületekkel ellátott padok zilálják szét. A stíluskavalkádot tovább színesítik a biciklitárolók íveinek fluid formái.

Nyilván létezik egy fideszes és egy szocialista kukagyártó cég is, mert vegyesen láthatók az értelmetlen girlandokkal megbolondított fémkukák, és a hagyományos, egyébként vállalható műanyag zöld szemetesek.

Megdöbbentő még az üveg telefonfülke, amelynek váza olyan, mintha maradék anyagokból hegesztették volna össze közvetlen a főpolgármester érkezése előtt.

A fővárosnak az elektromos szekrényekhez való bizarr vonzódásáról pedig már filmet is készítettünk. Nem merünk belegondolni, milyen sikamlós vonzalom állhat a háttérben, úgyhogy csak tényszerűen megjegyezzük: láthatóan volt kapacitás és ötlet arra, hogy a K-kövekben, sőt, a buszmegálló ülőkövein megjelenő K-betűk motívumát a látszóbetonból és fémből készült elektromos szekrények vigyék tovább. Ezek után mégis beállítottak a gyalogoszóna közepébe egy hagyományos, ronda fémszekrényt, olyan nyilvánvaló utalásként, mintha a topmenedzser egy bőr férfitangát és korbácsot hagyna szórakozottan az íróasztalán.

Mi azonban hajlandóak vagyunk szemet hunyni az elhajlások felett, ha egy év múlva is úgy tűnik: a felújításhoz felhasznált 3,1 milliárd forintot mind beépítették a körútba, és nem kezd ugyanúgy rohadni az egész a kispórolt anyagok miatt, mint a város fennmaradó része.