Külső cég adhatja el a BKV reklámfelületeit

2011.09.28. 15:45

Külső céget bíz meg a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a BKV járművein lévő reklámfelületek értékesítésével – döntött a Fővárosi Közgyűlés. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt írta, jelenleg a BKV közvetett módon, bérleti szerződés keretében értékesíti a felületeket, erre három céggel kötöttek szerződést. A módosításra négy verzió készült, a vizsgálat megállapította, hogy a legkedvezőbb az lenne, ha a tulajdonosi jogokat a BKV vagy a BKK gyakorolná, és az értékesítési feladatokat egy szakmai bérlő végezné.

Ennek keretében az értékesítést és a kihelyezést egy informatikai rendszer felügyelné, új cserepaneles rendszert alakítanának ki a járművek külső felületén, a reklámhelyek tíz százalékát pedig a BKV visszatarthatja a fővárosi tulajdonú vagy egyéb nonprofit cégek, intézmények közérdekű reklámjainak megjelenítése céljából.

Az előterjesztés vitájában György István hangsúlyozta, piaci felmérések szerint legalább hét-nyolc cég indulhat majd a pályázaton, és nem vonják vissza a kiírást, mert a mostani rendszeren változtatni akarnak.

Hanzély Ákos (LMP) azt mondta, a panelos rendszerrel egyetértenek, de több hiányossága van az előterjesztésnek. Mint mondta, most majd' minden reklámcégnek van felülete a BKV-nál, mert a Peron kft. továbbértékesítette az általa bérelt felületet. Ez az állapot tarthatatlan, mert így a fővároshoz a bevételek csupán 10 százaléka érkezik meg. A kiírás ennek a megváltoztatására nem alkalmas, tette hozzá.

Losonczy Pál (Jobbik) közölte, hasonló aggályaik vannak, mint az LMP-nek. Hozzátette: "belső berkein belül" kellene tartania a BKV-nak a reklámhelyek értékesítését, mert ezzel egymilliárdot spórolna a cég.

Tüttő Kata (MSZP) a vitában a kiírás módját tartotta aggályosnak, majd közölte, egy rossz szerződést rosszabbra cserélni nem jó megoldás.

A nyertes céget nyilvános versenyeztetési eljárásban választják ki, a közérdekű reklámok megjelenésének alapelveit a BKK dolgozza ki.

A BKV éves reklámbevétele 500 millió forint.