Tüntettek a BKV-sok, márciusban sztrájk lehet

2012.02.07. 17:27 Módosítva: 2012.02.07. 17:28

Becslés szerint több mint ezer BKV dolgozó tüntetett délután a közlekedési cég Akácfa utcai székháza előtt. A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy a főváros és a BKV vezetés a bérükön spóroljon. A BKV vezetés szerint ha márciusig nem rendeződik a finanszírozás, nem kell sztrájkolni, mert becsődöl a cég.

Az MSZP ellopta, a Fidesz elveszi a BKV pénzét - foglalta össze az egyik transzparens a tüntetők állásfoglalását a cég pénzügyi helyzetéről. A délutánra meghirdetett tüntetésre 1000-2000 dolgozó jött el, szinte teljesen megtöltve az Akácfa utca lezárt szakaszát.

Az utca egyik végén felállított színpadon sorban szólaltak fel a szakszervezeti vezetők, az demonstrálók pedig szinte meccshangulatot teremtettek a kürtökkel, sípokkal. A felszólalók szerint a legutóbbi intézkedések (kollektív szerződés felmondása, utazási kedvezmények megvonása) 12 ezer család életbiztonságát sodorták veszélybe.

photo(2)
Fotó: iBarakonyi

Elhangzott, hogy a BKV vezetése, a főváros és a kormány egymásra mutogat az ügyben, azt mondják, hogy spórolni kell, és a dolgozók lojalitását kérik. A felszólalók szerint azonban a lojalitásnak is megvan a határa. A beszédek után a szakszervezeti vezetők petíciót adtak át a BKV vezetőinek. Az átadás után az is elhangzott, hogy ha nem rendeződik a pénzügyi helyzet, márciusban sztrájk lesz a BKV-nál.

Várszegi Gyula, a BKV vezérigazgatója a petíció átvétele után elmondta, hogy ha nem rendeződik a finanszírozás, nem kell sztrájkolni, mert elfogy a pénz, becsődöl a cég. Hozzátette, ha lesz is sztrájk, már nem kell a minimális szolgáltatásról tárgyalni, mert az új sztrájktörvény előírja a 66 százalékos szolgáltatási minimumot. Ezért a sztrájk kellemetlen lehet, de nem rengeti meg a BKV-t és az utasokat.

photo

Várszegi közölte, hogy a követelésekkel mindenki egyetért, de a tárgyalási folyamat sokszereplős és rendkívül bonyolult. Hozzátette, ha pisztolyt tartanak a fejéhez, akkor se tud mit csinálni, amíg nem rendeződnek a dolgok. Akkor is csak annyit adhatnak, amennyit tudnak.