Az elhagyatott zuglói úttorlasz titka
A mellékelt képeken egy közműszolgáltató által lezárt terület látszik a zuglói Zászlós utcában, ami egy hete már biztosan forgalom elől elzárt terület, de lehet, hogy régebb óta, írta lapunknak Angéla.
A képek 2012.11.05-én 09:10-kor készültek tehát munkaidőben, de sem "mentalista" (ásóra támaszkodó) munkásokat nem tudtam felfedezni a környéken, sem arra utaló nyomot, hogy bárki készülne ott munkához látni, tette hozzá.
Olvasónk előtte október 30-án járt az utcában, ami ugyanilyen kihalt volt. Munkásoknak semmi nyoma. Nem tudni, mikor adják át a szakaszt ismét a forgalomnak, de egyre inkább úgy tűnik valaki nagyon elfelejtette, hogy itt munkálatok folynak, írta.
Levelének elolvasása után megkerestük a Vízműveket, mégis mi a fene történik a Zászlós utcában.
A cég válaszában visszautasította, hogy megfeledkeztek volna a munkáról, csak azok a fránya "külső körülmények nehezítették a helyreállítását az útburkolatnak".
A társasághoz egyébként október 27-én hajnali fél 3-kor érkezett a bejelentés a csőtörésről, amit aznap délután negyed egyre ki is javítottak. Az útburkolat-helyreállítás megkezdését azonban késleltette a nagy mennyiségű csapadék, ami miatt a már egyszer visszatemetett munkagödröt ismételten fel kellett bontani és részlegesen ki kellett cserélni a talajt, hogy a későbbiekben ne okozzon problémát az altalaj megsüllyedése.
Ezzel a művelettel október 29-ére készültek el, majd kiadták a további munkát a Fővárosi Vízművekkel szerződéses viszonyban álló, burkolat-helyreállítással foglalkozó vállalkozónak. Az ezzel megbízott vállalkozó azonban a munkaszüneti napok miatt nem tudott hozzákezdeni a betonozáshoz, mivel nem volt nyitva betonüzem.
Az első munkanapon (hétfőn) viszont haladéktalanul elvégezte a betonozást, kedden pedig elkészül az aszfaltozás is. A kötelező száradási időt követően, várhatóan szerda reggel meg tudják nyitni a lezárt utcaszakaszt a forgalom előtt.