Natália
1 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Eltűnt az Ivanits-villa kerítése

2013.07.17. 11:54

Mint arról korábban beszámoltunk, a XVII. kerületi önkormányzat július elsején elkezdte bontani az Ivanits-villa jogellenesen, önkormányzati területre épült kerítését. Olvasónk fotói alapján úgy tűnik, alapos munkát végeztek, a monstre kőkerítésből mostanra alig maradt valami.

UPDATE: A bontás befejezését a rákosmenti önkormányzat is megerősítette, válaszuk szerint 176 méternyi kerítést bontottak el. Ivanits József azonban újabb meglepetéssel szolgált: a már korábban is ismert, 22 négyzetméteres, engedély nélkül épített borospince szintén kilóg az önkormányzat területére, emiatt az új kerítésoszlopokat egyelőre nem tudták leverni, mivel a munkagépek nem állhattak rá a vékony födémre.

Az egyébként véderdő besorolású ingatlan engedélyeztetésében az V. kerületi járási hivatal az illetékes, de ide éppen úgy nem lehetett volna borospincét építeni, mint kerti tavat, medencét, pihenőt és patakot sem. Ivanits Józsefet már 2003-ben kötelezték az eredeti terepszint helyreállítására, most ez el is kezdődhet, első körben 800 köbméter föld elszállításával.

A 3900 négyzetméteres telken a korábban Opelek szervizelésével és kereskedésével foglalkozó Ivanits József épített fel egy 1200 négyzetméteres házat, 890 négyzetméteres lakótérrel, borospincével, külön biliárd- és moziteremmel, valamint kilátószobával. Az építkezés azonban jócskán túlterjeszkedett a hivatalos telekhatárokon: a tulajdonos összességében a telek harmadát kitevő területet – 1600 négyzetmétert – foglalt el önkényesen, és egy közút lezárásával megszüntette három szomszédos ingatlan közterületi kapcsolatát.

Az elektromos fűtésű pálmafáknak is lőttek

Először hitetlenkedve olvastuk olvasónk értesülését, de később az önkormányzat is megerősítette:

Az önkormányzat tulajdonában álló Strázsahegyi dűlő területére Ivanits József 3 darab elektromos fűtésű pálmafát ültetett.

Sajnos a telekhatár változása miatt ezeknek is menniük kellett, a tulajdonos elajándékozta őket: az egyik pálmafa a szomszédba került, a másik Pécelre, a harmadik pálmáról az önkormányzat nem tudott felvilágosítást adni, de azt megtudtuk, hogy Ivanits kérésére mindhármat földlabdával együtt emelték ki és szállították el.

Az út nyomvonalán egy 3,4 tonnás gyöngyössolymosi sziklát is találtak, ezt Ivanits beleegyezésével az önkormányzat egy helyi szobrászművésznek ajánlotta fel.

Tíz évig birkóztak

2003 nyarán a környékbeli lakók bejelentése nyomán az önkormányzat által elrendelt hatósági szemle megállapította: az építkezés során a szomszédos közpark húszméteres sávja is kerítésen belülre került, valamint az ingatlan elfoglalta a Strázsahegyi dűlő egy, a telek hosszával megegyező szakaszát. A jogellenes területfoglalás miatt az önkormányzat bontási határozatban kötelezte a tulajdonost az eredeti állapot visszaállítására.

A vitás helyzet fennmaradását konzerválta, hogy a kerület 2006 előtti szocialista vezetése bérleti szerződést kötött Ivanitscsal. A villatulajdonosnak éveken át évi 50 ezer forintos bérleti díjat kellett fizetnie a kihasított területért. A szerződés azonban tartalmazta, hogy a megszűnés után a bérlő köteles visszaállítani az eredeti állapotot. A szerződés egy hosszabbítás után 2009 decemberében lejárt.

A kerület július 1-jén kiadott közleménye szerint az utólagos megállapodás formai szempontból is sértette a jogszabályokat: a hatályos helyi vagyonrendelet szerint az önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának és az érintett választókerület képviselőjének a véleményét is ki kellett volna kérni. Egyik sem történt meg – áll a közleményben.

2009 végén a képviselő-testület döntést hozott az eredeti állapot helyreállítása érdekében: felszólította a bérlőt, hogy egy hónapon belül helyezze vissza az ingatlan kerítését a telekkönyvi határra. Ez azonban nem történt meg. Ezután három alkalommal végrehajtási bírságot szabtak ki az építtetőre, melyeket ő megfellebbezett, illetve a bíróságon támadott meg. A bíróság minden esetben helybenhagyta a polgármesteri hivatal határozatait.

A hatóság július 1-jén – a polgármesteri hivatal 2013 áprilisában hozott jogerős határozatának értelmében – a szabálytalanul felépített utcai kerítés-építmény elbontását hatósági eljárásban kezdte meg.