Szippantósmaffiát orront az MSZP
Feljelentette a Fővárosi TelepülésTisztasági és Környezetvédelmi Kft-t (FTSZV) három szocialista képviselő, mert fényképek és videófelvételek bizonyítják, hogy a cég dolgozói illegálisan helyezik el a szippantott szennyvíziszapot Pestlőrincen. A feljelentés szerint a cég dolgozóinak egy részét bűnszervezet kényszeríti a bűncselekményre.
A három szocialista képviselő lakossági jelzésekből értesült róla, hogy az FTSZV telephelyén szervezett módon két éve illegális szennyvíz lerakás történik: a cég szippantós autói rendszeresen a talajba temetik veszélyes hulladék minősítésű rakományukat.
A képviselők olyan fénykép- és kamerafelvételeknek jutottak a birtokába, amelyekről egyértelműen megállapítható, hogy a szippantós cég emberei a pestlőrinci Cséry-telepen illegálisan engedik ki a szippantós kocsik tartályából a tartalmat.
Simon Gábor, Szaniszló Sándor, Kőrös Péter, a három feljelentő szerint az FTSZV tevékenysége több bűncselekmény gyanúját is felveti. A cég a veszélyes anyagok elhelyezésére vonatkozó szabályokat vétkesen és tudatosan megszegi. Információik szerint ezt a tevékenységet bűnszervezethez hasonló módon végzik (csak bizonyos, megbízható sofőrök vannak a tevékenységbe beavatva, akik ezért rendszeres anyagi jutalomban részesülnek).
A feljelentők úgy tudják, hogy a vállalat dolgozóinak egy részét zsarolással (állásuk elveszítésének fenyegetésével) kényszerítik a törvénytelen tevékenység elvégzésére. Fennáll a menetlevelek és szállítólevelek meghamisításának gyanúja, tekintettel arra, hogy a jelen feljelentéshez mellékelt gépjármű által felvett veszélyes iszap elhelyezéséről, továbbá megsemmisítéséről a vállalat szabályszerű dokumentációval nem rendelkezhet.
Mint arról beszámoltunk, Tarlós István főpolgármester belső vizsgálatot rendelt el az FTSZV Kft.-nél. A vizsgálat első lépéseként György István főpolgármester-helyettes igazoló jelentést kért a cég vezérigazgatójától. A főpolgármester szerint súlyos büntetésre számíthatnak a felelősök, ha az állítások igaznak bizonyulnak.