Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Tarlós: A nem menekülteket hülyeség befogadni

2015.09.02. 10:53 Módosítva: 2015.09.02. 11:08

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén elfogadta, hogy idén 373 millió forintot költsenek a Budapestre érkező menekültek fogadására. Csütörtökön megkezdik az eddigi három tranzitzónát felváltó központi átmeneti szociális zóna kialakítását a Verseny utcában.

Kocsis Máté, a fővárosi önkormányzat rendészeti tanácsnoka elmondta, hogy a tábor nagyrészt sátrakból áll majd, 800-1000 főt fogad majd, és 10-12 nap alatt kiépül. (Megj.: a Keletiben szerda este közel 3000 menekült volt, a Nyugati és a Déli pályaudvarokon szintén százak töltötték az éjszakát. Tehát egyelőre nem látni, hogyan férnének majd el a Verseny utcában.) Kocsis hozzátette, hogy az új törvénycsomag elfogadása után a Budapestre nehezedő nyomás csökkenhet.

A közgyűlés tagjai nagyjából egyetértettek abban, hogy Budapest és lakossága eddig jól vizsgázott a helyzet kezeléséből, az ellenzék szerint viszont a civil szervezetek helyett a kormánynak kellene foglalkozni az utcán a migránsokkal.

Horváth Csaba (MSZP) szerint a tranzitzónáknak a határon lenne a helyük, Csárdi Antal (LMP) pedig attól tartott, hogy kevés lesz a Verseny utcában tervezett férőhely, valamint közölte, hogy tovább javítani kell a szolgáltatások (tisztálkodás, táplálkozás, egészségügy) minőségén.

Tokody Marcell (Jobbik) kijelentette, hogy Budapest nem menekülttábor, amit párttársai a padsorok között egy azonos feliratú molinóval nyomatékosítottak. A képviselő helyi népszavazást javasolt, legyen-e a fővárosban tranzitzóna.

Tarlós István főpolgármester a Jobbik aktivistáival közölte, hogy tarthatják azt a táblát, nem a Jobbik fog rávilágítani számára, mi a menekültáradat következménye. Hozzátette: „Szíriában valóban ropognak a fegyverek, és aki onnan menekül, annak segíteni kell. De ki mondja meg, ki a szír, amikor a határon széttépett útlevelek százait hagyják ott a menekültek?” – tette fel a kérdést.

Nem mindenki szerencsétlen, aki be akar jönni. Akiket be lehet azonosítani, azokon segíteni kell. Nem menekülteket, spekulatív szándékkal érkezőket hülyeség befogadni

– jelentette ki.

„Budapestnek nem feladata, de lelkiismereti okokból, saját védelmében kezelnie kell a helyzetet. A minimális feltételeket emberiességi okokból biztosítani kell a menekülteknek” – mondta Tarlós.