Hónapokat csúszott, de csak átadták az új Margitszigetet

2017.07.13. 17:06
Tarlós István végre rászánta magát, és három hónapos csúszással átadta a felújított Margitszigetet és az átépített Palatinus strandot. Feltettük gyalogos, kerékpáros, babakocsis, futó, és autós szemüvegünket, azon keresztül vizsgáltuk, hogy sikerült a ciklus fővárosi vezérberuházása.

A Palatinuson a legfontosabb változás, hogy a strand fürdősödik, azaz lesznek fedett részei, medencékkel-szaunákkal, és ezentúl télen is nyitva tart, tudtuk meg a főbejárat előtt tartott főpolgármesteri beszédből.

A strandtesztet ezúttal kihagytam, mert nem akartam a hőségben vadul dolgozó indexes kollégáimat provokálni. Ráadásul  a legutóbbi (egyben eddig egyetlen) strandtesztemnek  rossz vége lett, pont itt a Palatinuson: az új csúszda lenyúzta a hátamról a bőrt. 

Strand

A látottak alapján az új helyzetet úgy tudnám összefoglalni:

kevesebb gyepen ugyan, de kényelmesebben, több szolgáltatást használva lehet fürdőzni a város legnagyobb strandján.

Tarlós eldicsekedett azzal is, hogy megújult a sziget úthálózata, új és felújított játszóterek, közösségi terek teremtek.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a sziget gerincútját újraaszfaltozták, most tükör sima. Aki ráhajt biciklivel, egyből észreveszi a különbséget a toldott-foldott korábbi úthoz képest. Kerékpáros jel vagy nyom ugyan nincs rajta, de ezt majd a biciklis résznél.

Séta

A játszóterek, közösségi terek menők lettek. Itt átadnám a szót Barna kollégának, aki így lelkesedett az új szigetért:

„A Margitsziget felújítása (a késést leszámítva) nagyon jó lett. Olyan az egész mintha egy nyugati főváros parkjában lennénk. Menő utcabútorok (napágyak, padok, csapok, menő burkolatú sétányok), bódék helyett egységes, kortárs építészettel tervezett kis épületek. A növényzet is extrán gondozott: a fű helyén tényleg fű van, minden különleges növényhez külön tábla van, az extrább részek (pl. fenyves sziget) pedig éjjel egy speckó világítással vannak hangulatba hozva. Nem is tudok más ennyire szép és rendezett parkot Budapesten.”

Babakocsi

A babakocsis szemüveget a kultrovatos Anita vette fel, megállapítva:

Szerintem is tök jó lett a sziget, és babakocsival is tök jól járható.

Ez mind így is van. Beszédes, hogy a szigeten 43 ezer négyzetmétert gyepesítettek, és 180 ezer darab növényt telepítettek.

A gerincúttal párhozamosan haladó gyalogos sétány anyaga gyöngykavics és aszfalt helyett egy vízáteresztő műgyantás-kavicsos felület lett, amit már ismerünk például a Széll Kálmán térről. Bár volt olyan olvasónk, aki szerint ez a járda esőben, vizesen csúszik, de erre a helyszínen megkérdezett Szabó József Főkert-vezérigazgató azt felelte: nem csúszik.

Megtudtuk még, hogy a murvánál, gyöngykavicsnál jobb, az aszfalthoz képest átereszti a vizet magán, ami a zöld, parkos környezetben fontos, mert jobb a növényeknek. Az ára viszont 40-50 százalékkal magasabb az aszfaltozásnál.

Kerékpár

Csatornahálózat, hat kilométer szennyvízvezeték épült a szigeten - vette vissza a szót Tarlós főpolgármester. Ezt nem tudtam tesztelni. Hegyezni kezdtem viszont a fülem, amikor arról beszélt, hogy 3 új Bubi-közbringa állomást is építettek a szigeten. Sőt, a következő mondat hagyta el a száját: 

A szigeten bringázásra csábít a környezet.

Ehhez már bőven tudok mit hozzátenni, hiszen nem használtam ki az újságíróknak felkínált elektromos kocsikázást, hanem biciklivel érkeztem az átadóra. Bár a szigeten tucatnyi új kerékpártároló szpot van, a Palatinus előtt, ahol nyilvánvalóan a legnagyobb szükség lenne rá, nincs. A tároló bent van, kerítésen belül, mert mint az engem bekísérő fürdős munkatárs mondta:

A sziget nem biztonságos.

A kerékpáros bejutás csak a vadonatúj mozgássérült-kapun át lehetséges, amit elektronika helyett kézzel nyitnak-zárnak. Valamiért megadta magát, mormogja maga elé kísérőm.

Gyakran szoktam a Városháza felől a Flórián téri szerkesztőségbe biciklizni, és már régebben is jobban szerettem a Margit híd-Árpád híd szakaszt az árnyas, óriás platánokkal szegélyezett szigeti gerincúton megtenni, sokkal jobb volt, mint pesti vagy budai rakpart.

Az új aszfalton most még vonzóbb ez az útirány, gondolom, nemcsak nekem. A tranzit bringás forgalom azonban egy kerítésbe-kapuba ütközik most az Árpád hídi felhajtó előtt, amiről már írtunk is. A kerékpárosok most jobb híján a futók rekortánján tologatják át a biciklit, ami duplán rossz: nekik is és a futóknak is.

Futás

A kerékpáros szemüveget a futó szemüvegre cserélve megállapítható: a futókörön most nem sok változás történt. Az építkezés járművei néhol megkínozták, beszakították a rekortánt, de mára ezeket kijavították. Új táblákat is szereltek fel, ami világosan mutatja, melyik a futó és melyik a gyalogos felület, de ezzel kevesen törődnek. Ott, ahol legszűkebb a párhuzamos futós-sétáló szakasz, például a Champs terasza mellett, gyakran kell kerülgetni futópályára tévedt babakocsisokat vagy sétálókat, esetleg kapatos vendégeket, de ez legyen a legnagyobb baj.

Autó

Negyven parkolóhellyel (202-ről 242-re) bővült az északi parkoló is a hotelnél, tehát az autósok is örülhetnek, még ha a parkolóhelyek jelentős részét most fenntartják a FINÁ-nak. Itt a legdrágább Budapesten a köztéri parkolás: 525 Ft/óra. Kifele jövet átkozódó tévériporterrel találkoztam. Tízezressel nem tudott fizetni, parkolási SMS-t meg csak 30-as mobilról tudott volna küldeni, ha lett volna neki.

Remélem azóta kiszabadult a sorompó mögül.

A beruházások időre elkészültek 

– összegzett beszéde végén Tarlós, hozzátéve, hogy  a vizes vébét már készen várja a sziget. Nem repedt meg fölötte az ég, pedig tény, hogy helyettese levélben május végét jelölte meg lapunk kérdésére a legtöbb beruházás befejezésének, és a helyszínen elhelyezett tájékoztató táblákon is ez a dátum szerepelt. Az átadást tehát június elsején kellett volna megtartani.

Mára (július közepe) valóban szinte minden elkészült, de a vizes vébé szervezőközpontjának szánt egykori Casino (volt Holdudvar) épülete körül még nagy a munka. Holott az épület felújításának már június végére meg kellett volna lenni. 

Van tehát még minek drukkolni a vizes versenyszámok megkezdése előtt is.