Csapdába ejtette a dugó fél Csepelt, 4 óráig tart a 35 perces út

2018.08.29. 05:08
Három fontos utat egyszerre kezdtek felújítani Csepel déli részén. A lezárások miatt az agglomerációs településekről szinte lehetetlen ki- és bejutni. A dugó óriási, a buszok menetideje volt, hogy megnégyszereződött.

Több olvasónk is jelezte, hogy 

a közlekedési állapotok az M0-s lezárásával már hétfőn kegyetlen mértéket mutattak, rossz belegondolni, mi lesz jövő héttől, az iskolakezdés után.

Vagy:

Az útfelújítások miatt LEHETETLEN Halásztelekről Budapestre bejutni, akár saját autóval, akár tömegközlekedve. 

Az M0-s autóút déli szakaszának felújítása, valamint a térségben felújítás alatt álló két másik főút elsősorban azoknak az agglomerációs településeknek a lakóit sújtja (Szigethalom, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Halásztelek, Tököl, mintegy 40 ezer embert), akik a körgyűrűtől délre eső, Csepel-szigeti lakhelyükről szeretnének a fővárosba bejutni.

A tárgyilagos helyzetleírás után nézzük, hogy látják a helyiek:

2018-ban Magyarországon úgy újít fel a NIF az M0-s déli szakaszán 12 kilométert (2020 tavaszáig), hogy elfelejt egyeztetni a Közúttal, aki most épít egy körforgalmat a Csepeli úton, és olyan laza kézmozdulattal zárja le Szigetszentmiklós M1 felé vezető felhajtóját és az M5 felől érkezők elöl a lehajtót, mintha nem lenne holnap. A másik felújítás közepén. Két egymástól teljesen független projekt, ami egyenként is kinyírná a hánytatott sorsú Csepel- sziget közlekedését. Mindeközben a szigetszentmiklósi önkormányzat mit sem sejtve a Közút és NIF titkos terveiről lezárta a Szigetszentmiklós Gerinc utat (ami egy elkerülő/mentesítő útként funkcionálna) és Halásztelket összekötő Massányi Károly utat. Harmadik csapás. Simán nem tudunk kijutni, és nem tudunk hazajönni sem. Jövő héten iskola…

Volt, aki reggel 7.55-kor elindult Halásztelekről, és 10.30-kor érkezett a Nyugati pályaudvarhoz tömegközlekedéssel. Két és fél óra 20 kilométerre, szűk egy óra helyett.

Az erre közlekedő 38-as busz vezetője olvasónknak azt mondta, hogy a bár a menetrend szerint a menetidő egy körre (Csepel–Szigetszentmiklós–Csepel) 1 óra 40 perc lenne, de hétfőn nem volt ritka a 3,5–4 órás kör sem. 

Egy helyi blognak egy 690-es járat sofőrje arról beszélt, hogy egyik körén 4 óra alatt tudta megtenni a Csepel, Szent Imre tér és Szigethalom közötti távot (ami a menetrend szerint 35 perc lenne).

Az egyetlen alternatíva a lassú és elavult ráckevei HÉV, ami az olvasók szerint most heringjárattá alakult.

Frissítés: Nemcsak Csepel

Nemcsak a Csepel-szigeti települések szívnak, hanem Dunaharaszti, és egyúttal minden, ami még a környékén van: Dunavarsány, Délegyháza..., azaz, akik az 51-es úton próbálnak közlekedni. Az egészen nonszensz, hogy egy Dunaharaszti-Rákóczi híd a városon keresztül 1 óra 40 perc és 2 óra közötti autózással érhető el (az M0 miatt erre jönnek sokan), írták többen is olvasóink.

A buszoknak alternatív útvonalaik lesznek

Megkérdeztük a BKK-t, mit tud a kialakult helyzetről, és hogyan próbál segíteni rajta. A válasz szerint Csepel térségében, elsősorban a II. Rákóczi Ferenc úton jelentős közúti torlódások alakultak ki az elmúlt napokban, amely összefüggésben áll az M0-s szigetszentmiklósi csomópontjának  lezárásával. 

Mivel az M0-sra történő legközelebbi felhajtási lehetőség a II. Rákóczi Ferenc úton keresztül érhető el, ott jelentős többletforgalom és dugó alakult ki. A közúti torlódás jelentősen megnövelte az arra közlekedő járművek, köztük a BKK és Volánbusz járatainak menetidejét is,  ami napszaktól függően akár a szokásos duplájára is nőhetett.

A BKK folyamatosan figyeli a forgalmi helyzetet és szükség esetén alternatív útvonalak kijelölésével segíti majd a közlekedést (pl. egyes autóbuszok a Csepeli úton közlekednek Szigetszentmiklós irányában), amiről az utasokat tájékoztatni fogják.