Beért az 1-es villamos az Etele térre

További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A főpolgármester az átadáson elmondta, hogy az 1,7 kilométer hosszú meghosszabbítást 2004 óta tervezik, de elakadt az előkészítés, ami 2013-ban folytatódott. Időközben felújították az 1-es villamos pályáját körben a Hungária-gyűrűn, és új CAF villamosokat vásároltak a vonalra. Hozzátette, hogy 2019 végén újabb CAF villamosok érkeznek ide.
Így tettük tönkre Budapestet.
– fejezte be a beszédét a polgármester a tarlósi humor jegyében.
A hosszabbítás kivitelezése 2017-ben kezdődött, a beruházás teljes kivitelezési költsége nettó 8,6 milliárd forint (Ebből 8 milliárd volt az uniós támogatás.). Az építkezés idején 500 új fát ültettek, az 1,7 km hosszú pályaszakasz végig füvesített. A vonal befejezésével megvalósult az összeköttetés az Etele téri végállomás térségében az 1-es villamos és Kelenföld vasútállomás, a helyközi buszjáratok, a fővárosi kelenföldi buszjáratok, az M4-es metró, és a budai fonódó villamoshálózat 19-es és 49-es villamosjárata között.


Számok az 1-es villamos vonaláról:
- 18,3 km hosszú (ezzel még mindig csak 2. a 18,5 km hosszú 41-es villamos mögött)
- 55,9 méter hosszú CAF Urbos jár rajta, ami a világ egyik leghosszabb villamosa
- 22,4 km/órás átlagsebességgel közlekednek rajta a villamosok, ezzel Bp. leggyorsabb járata
- 150 ezer napi felszálló használja
A vonal krónikája:
Az 1-es villamosvonal első szakasza a Hungária körút fejlesztésével együtt, 1984-ben indult el, első ütemben Óbuda és a Lehel út/Hungária körút csomópont között. A Hungária körgyűrű fokozatos kiszélesítése, valamint a vasúti műtárgyak fokozatos megépítése lehetővé tette, hogy a villamosvonal több ütemben, 2000-ben elérje a Közvágóhidat. Bár az 1995-ben átadott Lágymányosi (ma Rákóczi) hídon már a kezdetektől megvolt a vágányok helye, a vonal újabb meghosszabbításra sokat kellett várni.

A Bécsi út/Vörösvári út–Rákóczi híd közötti szakasz felújítása és akadálymentesítése 2014-ben, meghosszabbítása a Fehérvári útig pedig 2015 márciusában fejeződött be, áll a BKK honlapján. 2013 közepén elkezdődött a vonal Etele térig történő meghosszabbításának előkészítése is.
(Borítókép: Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester, Tarlós István főpolgármester és Simicskó István az 1-es villamos új szakaszának átadóján 2019. július 9-én. Fotó: Bődey János / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
3 órája
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
3 órája
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
6 órája
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
2 órája
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
2 órája
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
1 órája
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
7 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
8 órája
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
2 órája
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
Felvetődött a gyanú, hogy nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-ülések alkalmával.
48 perce
- Címlapon
Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben
A borzalmas első félidőt követően összekapta magát az angol csapat.
46 perce
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
7 órája
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
4 órája