Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Hétfőtől Aba Botond irányítja az egész ország közlekedését

2007.04.12. 12:44
Aba Botond, a BKV év végén menesztett vezérigazgatója lesz április 16-tól a regionális közlekedési irodák újonnan létrejövő, ám hamarosan fontos szerepet játszó hálózatának vezetője.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egyik intézményét, a Közlekedéstudományi Intézet Kht-t (KTI) bízta meg a regionális közlekedési irodák (RKI) létrehozásával. A KTI honlapjáról az is kiderül, a személyközlekedési igazgató Aba Botond lesz. A poszt valójában az egész hálózat vezetését jelenti.


Az RKI-kat azért hozták létre, hogy működtetni lehessen egy többszereplős, tehát magáncégekkel is számoló országos közlekedési rendszert. A cél, hogy a társaságok szabályozott körülmények között versenyezzenek, ugyanakkor össze is hangolják tevékenységüket, járataikat. Az irodák eleinte adatokat fognak gyűjteni az adott régió személyszállításáról, vagyis elsősorban a MÁV és a helyi volánok járatairól, utasaik számáról. A 2007 decemberében életbe lépő menetrend készítésekor már egyeztetni, koordinálni fognak a közlekedési társaságok között.

A hamarosan azonos tarifával dolgozó vasút és volánok párhuzamos járatai közül a tervek szerint az egyik megszüntethető, másrészt lehetővé kell tenni a kényelmes átszállást a különböző cégek járművei között.

A végső cél pedig az, hogy a GKM nevében az RKI-k rendeljék meg a szolgáltatásokat, magyarán az irodák döntik majd el, hogy mely járatok működéséhez hajlandók állami támogatást adni. Ha minden jól megy, a 2008 decemberében életbe lépő 2009-es menetrendek már így készülnek, de az is lehet, hogy csak néhány régióban. Az viszont biztos, hogy a pénz(osztás) hatalom, vagyis a ma még ismeretlen RKI-k fontos szerepet fognak játszani a közlekedési ágazatban.

Aba Botond és a BKV 13 éve
A műszaki egyetem közlekedésmérnöki karán végző Aba Botond 1980-ban került a BKV-hoz, 1990-től műszaki főtanácsos, három évvel később sikerrel pályázta meg a részvénytársasággá alakult cég vezérigazgatói posztját. Kinevezését Atkári János így jellemezte: "Nem volt jobb jelölt, az igazi menedzser átlátta, hogy ez reménytelen". Miközben az aránytalanul nagy tömegközlekedési rendszert üzemeltető, alig-alig racionalizált cég finanszírozása máig megoldatlan és az állam kisegítésén múlik, monopolhelyzete miatt a BKV versenyre sem volt kényszerítve. A legutóbb két év alatt 60 milliárdos adósságot felhalmozó cég szolgáltatási színvonala alig-alig javult, az utasok elpártoltak a cégtől. A "kompromisszumok embere" Aba Botond eközben az óvatos duhaj szerepét játszotta: miközben jelentős szerkezetátalakítást nem hajtott végre, első 10 évében nagyobb balhé és botrány nélkül tudta menedzselni a céget kiszolgálva a politikát, a közlekedés ugyanis mindig kampánytéma. A BKV-t alulról, felülről ért kritikák és botrányok az utóbbi években hangosodtak fel a civil szféra megerősödésével: közlekedésbarátok és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) számos, a BKV addig láthatatlan baklövését tárta nyilvánosságra, míg a Combino villamosok miatti beruházások folyton botrány kísérte.

A gyakorlatban az is elképzelhető, hogy pályázatokat írnak majd ki mondjuk a Szeged és Békéscsaba közötti x mennyiségű férőhely továbbítására, és a MÁV, a helyi volán és a még jelentkező magánfuvarozók közül az nyer, aki a legkisebb támogatással elvállalja adott paraméterekkel a feladatot. Azt is tervezik egyébként, hogy a jelenlegi 24 volánt is hét regionális társaságba vonják össze, vagyis pontosan az RKI-k területi felosztását másolnák le.

Az irodák egyelőre összesen néhány tucat embert foglalkoztatnak, minden régióban öten dolgoznak majd. A fővárost és Pest megyét magában foglaló Közép-Magyarország Régióban például Ács Balázs lesz a területi irodavezető, Dóka Gábor a vasúti menetrendi szakértő. A buszos szakértő és az önkormányzati referens posztja a KTI honlapján nincs még betöltve, az ötödik munkatárs egy titkárságvezető lesz. Aba Botond a regionális irodákat összefogó néhány fős központ vezetője lesz.

Aba Botond 13 évig irányította a főváros közlekedési cégét. Egyetlen látványos eredményének azt tartják, vagyis hogy nagyobb botrányok nélkül működött a BKV, komoly fejlesztések azonban nem voltak. Demszky Gábor főpolgármester pontosan ezt várta Abától. Ám amikor úgy látta, hogy a Combino villamosok üzembe helyezése körüli balhék az ő politikai sikerét veszélyeztetik, megvált hűséges fegyverhordozójától. Pedig aligha tévedünk nagyot, ha a kapkodva üzembe helyezett villamosok sorozatos kudarcainak okai között első helyen Demszkyt keressük, aki mindenáron még a parlamenti választások előtt a nagykörúton akarta látni a Combinókat. Aba Botond leváltása után néhány hétig még a BKV alkalmazottja maradt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?