Gyárfás
16 °C
29 °C

Csuklósítás és sűrítés hat budapesti buszjáraton

2007.05.14. 11:54
A BKV hat buszvonalán kapacitásbővítés és járatsűrítés lépett érvénybe hétfőn. A közlekedési vállalat arra törekszik, hogy szeptember 1-re 90 százalék alá szorítsa a járatok kihasználtságát.

Egy buszjáratnál kapacitásbővítést, míg ötnél járatsűrítést hajt végre a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. Erről és a jövőt érintő tervekről Somodi László, a BKV vezérigazgató-helyettese beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Somodi László elmondta, hogy a 68-as utóbuszokat "csuklósították", így hétfőtől mintegy 13, 17-18 méter hosszú csuklós autóbusz közlekedik a megszokott útvonalon.

A csuklósítás 60 százalékkal több férőhellyel jár, de a járat üzemeltetési költségei nem növekedtek, csupán az egyszeri átalakítás, illetve a megállók átépítése kerül 30 millió forintba. A BKV emellett járatsűrítést hajtott végre a 194-es, a 20-as, a 37-es, a 23-as és a 23-as gyors autóbuszjáratoknál.

A jövőbeni tervekről Somodi László elmondta, a közlekedési vállalat arra törekszik, hogy szeptember 1-re 90 százalék alá szorítsa a járatok kihasználtságát, amit átcsoportosítással szeretnének elérni, vagyis racionalizálnák a túlzsúfolt és az alig használt járataikat. A bliccelés visszaszorítása viszont továbbra is kiemelt cél a vállalatnál.

A vezérigazgató-helyettes a négyes metró építése, illetve a pesti alsó rakpart lezárása kapcsán arról is beszélt, hogy a Fővám téren hétfőtől a 83-as trolibusz helyett egy ugyanilyen jelzésű trolibuszpótló-járat közlekedik, illetve egy új járatot is üzembe helyeznek 89-es jelzéssel, amely az Orczy tér és a Kálvin tér között jár majd előreláthatólag másfél évig.