Ferencvárosi cédulák: az SZDSZ is magyarázkodhat

2008.12.27. 14:57
A Magyar Nemzet szerint Janás Ferenc, a ferencvárosi SZDSZ vezetője aláhamisította volna a kerületi lakók nevét a kopogtatócédulákra, de hiányzott mellőlük az értesítő, így nem lehetett használni őket. A párt szerint provokálták őket, amiről azonnal bejelentést is tettek.

Hajlandó lett volna jogsértést is elkövetni az SZDSZ egyik politikusa az elegendő számú kopogtatócédula begyűjtéséhez, állítja a Magyar Nemzet. A lap egy videofelvételre hivatkozva arról ír, hogy Janás Ferenc, a párt ferencvárosi elnöke tíz kitöltetlen kopogtatócédulát vett át egy aktivistájától. Ezeken sem a jelölt neve, sem a választó adatai, aláírása nem szerepelt. A videofelvételen, ami közben kikerült a Hír TV oldalára is, Janás Ferenc azt mondja a cédulákat felkínáló embernek, hogy amennyiben a kopogtatócédulákhoz tartozó értesítőket is sikerült volna begyűjteni, akkor átírhatná, és „bűnös módon” aláhamisítaná a kerületi lakosok aláírását. Ha ez megtörtént volna, az három évi elzárással járó választási csalásnak minősülne, emlékeztet a Magyar Nemzet.

John Emese nem kívánta a Magyar Nemzet értesüléseit az Indexnek kommentálni, az SZDSZ helyi vezetője azonban visszautasította a vádakat. Mint azt a sajtóközleményében írja, az SZDSZ-t többször is megkeresték magukat önkéntesnek kiadó csalók, de a párt nem vásárolt egyetlen kopogtatócédulát sem. A televízió által bemutatott konkrét esetben - a közlemény szerint - Janás Ferenc éppen azt próbálta megtudni az üres kopogtatócédulákkal házaló fiatalembertől, hogy kinek a megbízásából jött, és mik a szándékai. Janás azt állítja, a fiatalember egy idő után gyanút fogott, elment, és többet nem is jelentkezett. A közleményben azt írja még, hogy a Hír TV "elfelejtette megemlíteni, hogy Janás Ferenc november 21-én, az ügyet követően azonnal bejelentést tett a választási bizottságnál. A bizottság az esetet ezt követően tárgyalta".

Nem ez az első vitatott eset a kilencedik kerületi időközi választáson. A Polgár Tamást, közismertebb nevén Tomcatet indító Magyar Szociális Zöld Párt szelvényei között 1152 volt hamis, és mindössze 13 valódi, a MIÉP 781 cédulája közül pedig 415-öt lehetett elfogadni.

A legnagyobb botrányt azonban az MDF okozta, amikor kiderült, hamis cédulákkal próbált indulni a választáson. Amikor felmerült a gyanú, a IX. kerületi választási testület az Állami Nyomda szakértőjétől kért véleményt a párt céduláiról. A választási nyomtatványok gyártását végző cég embere szerint a két lépcsőben leadott ezer ajánlószelvény közül 669 nem a nyomdában készült, tehát biztosan nem valódi.

A történtek miatt Dézsi Mihály, volt rendőrségi szóvivő, az MDF jelöltje nem indulhat a képviselőválasztáson.

A kilencedik kerületi időközi választást azért kellett kiírni, mert Gegesy Ferenc, aki egyben a IX. kerület polgármestere, szeptember közepén mondott le egyéniben szerzett parlamenti mandátumáról a 12-es számú országgyűlési egyéni választókerületben és kilépett az SZDSZ-ből is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor szerint őrületes pénzek mozdulhattak meg a kormány megbuktatására

Orbán Viktor szerint őrületes pénzek mozdulhattak meg a kormány megbuktatására

A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.

február 10., 12:36

  • Belföld
Halálra gázolt a vonat egy embert Gödöllőn

Halálra gázolt a vonat egy embert Gödöllőn

A vonat utasait más járatokkal szállították tovább.

február 10., 15:23

  • Belföld
Karácsony Gergely bejelentette, hogy indulhatnak a metróbuszok Budapesten

Karácsony Gergely bejelentette, hogy indulhatnak a metróbuszok Budapesten

Szentkirályi Alexandra szerint még a Városházán is érzik, hogy ez nem nagy teljesítmény.

február 10., 15:45

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

tegnap, 19:49

  • Belföld
Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz

Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz

Orbán Viktor alig néhány nappal évértékelője előtt ad iránymutatást párttársainak.

február 10., 15:10

  • Belföld
Berlinben fogták el a Motherless-ügy elkövetőjét

Berlinben fogták el a Motherless-ügy elkövetőjét

A nőkről készült képeket egy magyar férfi tölthette fel.

február 10., 13:00

  • Belföld
Feltörték a közmédia YouTube-csatornáját, kriptoelőadások váltották a híradókat

Feltörték a közmédia YouTube-csatornáját, kriptoelőadások váltották a híradókat

Az M1 tartalmai helyett a Ripple Labs pénzügyi techvállalat videói jelentek meg az oldalon.

február 10., 12:32

  • Belföld
Kocsis Máté: hosszú évekig fizettek amerikai dollárokból szélsőbaloldali aktivistákat és újságírókat

Kocsis Máté: hosszú évekig fizettek amerikai dollárokból szélsőbaloldali aktivistákat és újságírókat

A Fidesz frakcióvezetője szerint Donald Trumpék a magyar ügynökújságírókat is leleplezik majd.

február 10., 17:49

  • Belföld
Hadtörténelmet írtak Székesfehérváron a honvédelmi miniszter szerint

Hadtörténelmet írtak Székesfehérváron a honvédelmi miniszter szerint

Ehhez több nemzet együttműködésére volt szükség.

február 10., 18:07

  • Belföld
Felbolygatta a roma közéletet egy petíció, veszélyes kezdeményezés kerülhet az Országgyűlés elé

Felbolygatta a roma közéletet egy petíció, veszélyes kezdeményezés kerülhet az Országgyűlés elé

Amnesztia helyett a roma szervezetek szerint csak romaellenesség jöhet.

február 10., 11:39

  • Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.

február 10., 07:43

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

tegnap, 19:02

  • Belföld
Karácsony Gergely: Budapest tudja, mit akar

Karácsony Gergely: Budapest tudja, mit akar

A főpolgármester szerint a főváros évek óta készül Rákosrendező újrahasznosítására.

február 10., 12:07

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

tegnap, 17:24

  • Belföld
Most tetőzik az évtized influenzajárványa

Most tetőzik az évtized influenzajárványa

Minden harmadik felnőtt és minden második gyerek beteg.

február 10., 12:02

  • Belföld
Koltay András: Eltér a sajtószabadság jogi és morális felfogása

Koltay András: Eltér a sajtószabadság jogi és morális felfogása

Az online platformok szabályozása és a mesterséges intelligencia térnyerése a médiahatóságot is új kihívások elé állítja.

február 10., 18:22

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

tegnap, 21:41

  • Belföld
Rejtélyes sírokat keresnek a szegedi Dóm téren

Rejtélyes sírokat keresnek a szegedi Dóm téren

A Tisza-parti város mediterrán hangulatú placcának macskakövei alatt egy középkori temető bújik meg.

február 10., 11:34

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.

február 10., 10:47

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

tegnap, 19:21

  • Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.

február 10., 09:35

  • Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon

Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.

február 10., 08:24

  • Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.

február 10., 09:35

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

tegnap, 22:18

  • Belföld
170 fát vágnak ki a XII. kerületben védett természeti területen

170 fát vágnak ki a XII. kerületben védett természeti területen

Megadta az engedélyt a főváros, jöhetnek a láncfűrészek.

február 10., 16:54

  • Címlapon
Földrengések sorozata rázta meg Dél-Olaszországot, készenlétben állnak a hatóságok

Földrengések sorozata rázta meg Dél-Olaszországot, készenlétben állnak a hatóságok

A nápolyi iskolák még hétfőn is zárva maradnak.

tegnap, 21:03

  • Címlapon
Rémes járvány sújtja Amerikát, már Európát is elérte

Rémes járvány sújtja Amerikát, már Európát is elérte

A kereskedelemben is látszik a hatása, mennyiségi korlátozásokkal próbálják orvosolni a problémát.

tegnap, 18:16

  • Belföld
Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet

Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet

Előre kitervelten, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, ami súlyosbítja a helyzetet.

február 10., 10:07