További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A Moszkva térre 11 óra 46 érkezett az Index Dél-Budáról átdobott tudósítója. Elhatároztam, hogy a Deák térre fogok eljutni. Meglepődtem, hogy a Moszkva téren, a felújított metróbejárattal szemben BKV Info-pont működik, feltűnő hatékonysággal. Két srác teljesen nyugodtan, előzékenyen tájékoztatott arról, hogy az M2B jelű buszhoz kell mennem, amelyik a 22-es busz megállójából indul. Még prospektust is kaptam, és a buszt így könnyen megtaláltam, bár talán nem a 22-es megállójából indult (onnan az M2 jelű ment az Astoriához), hanem pár lépésre onnan, az éjszaka körúti buszok megállójából startoltak az M2B-k.
11 óra 50-kor értem a megállóhoz, egy perc múlva jött a busz. (Az M2-k közben sorban álltak egymás hegyén-hátán, azok közlekednek a fő pótlási vonalon, de mit tegyek, nekem a Deák teret adták parancsba, így nem mehettem az Astoriához.)
Az indulás izgalmas pillanatai
11.51-kor elindult az M2B, 5 perc múlva már a Batthyányn voltunk, ez köszönhető a Csalogány utcai ritka forgalomnak. Innen látható volt, hogy a buszsáv még nincs meg a Fő utcában, mert a legkorábbi tervektől eltérően nem fejeződött be a közműfelújítás. Igaz, az első napokra ezzel számoltak a BKV forgalomszervezői, erről két hete sajtótájékoztatót is tartottak.
11.56-kor elhagytuk a Batthyányt, és elindultunk Pestre. A Lánchídon és előtte a Clark Ádám téren viszonylag könnyen, folyamatosan ballagva haladtunk, így újabb öt perc múlva megálltunk a Roosevelt téren. (Ekkor hibát követtem el, le kellett volna szállnom, ha a Kossuth térre akartam volna menni, de akkor még nem gondoltam erre, és meg is lepett, hogy a busz megállt egyáltalán.)
Tovább a József Attila-i úton
A József nádor térre mentünk tovább, ide 12.03-kor értünk, ami kiváló eredménynek tűnt a pesti forgalomban. 12.09-re értünk a Deák térre, eredeti úticélomhoz. Ez kissé lassabb menetet jelez, mert a megállót viszonylag rossz helyen jelölték ki, a lebontott bazársor előtt, a kilences és a négyes buszok megállóiban. Így a minimális távolságot a József nádor tér és a Deák között hat perc alatt tettük meg.
Mindenesetre a 11.50 és 12.09 közötti utazás jó időnek mondható a Moszkva tér és a Deák tér között, így az M2B pótjáratot egészen jól működőnek is nevezhetjük.
Azért Demszky se örüljön, próbáljuk ki az M2K-t!
Ekkor azonban gondoltam egyet, és kipróbáltam, hogyan lehet a piros metró lezárása idején Pest szívéből a Kossuth térre eljutni. Megrökönyödésemre a 4-es és a 9-es megállójában nem volt tájékoztatás az M2K nevű járatról, amely a Moszkva téren kapott prospektusomban szerepelt, s amelynek elvileg a Kossuthra kéne mennie. Az M2K-nak volt ugyan ott megállója, de azzal az Astoriához lehetett eljutni. Átmentem hát a Madách tér túloldalára, de ott nem találtam pótbuszt. BKV Info-pontot pedig szintén nem.
Aztán lementem a metróba, és kék vonalon dolgozó biztonságiak elmondták, hogy a 105-ös busz megállójából, az Erzsébet téren indul a Kossuth tér felé az M2K. Felmásztam az Erzsébet tér felé, itt már csomó tábla fogadott, kár, hogy máshová nem jutott belőlük a téren.
Végül is elment tíz percem, így 12.19-re értem az M2K megállójába, ahonnan a 16-os buszok is indulnak. Itt két 105-ös is elment előttem, amíg jött az M2K, vagyis 13 percet kellett várnom a metrópótlóra. Ez már kevésbé tűnt európai megoldásnak, viszont közben feltűnt egy piros 56-os busz, amely meghosszabbított útvonalon jár a metrófelújítás idején a Hűvösvölgy és Pest belvárosa között.
Fél óra kellett a Deáktól a Kossuthig
12.09-hez képest tehát 12.32-kor (!) sikerült felszállnom a Kossuth térre menő buszra, amely 12.39-re ért a Parlament előtti tér sarkára. Ezzel elmondható, hogy a Deák térről a Kossuth tér a pótbusszal fél óra alatt érhető el napközben. Ez aligha nevezhető kulturált és optimális metrópótlásnak, vagyis a Kossuth teret mintha kihagyták volna a számításokból a forgalomtervezők.
Ezen a véleményemen az sem változtat, hogy az M2K sofőrje előzékenyen kinyitotta az ajtót, amikor egy eltévedt utas - akit az Index tudósítója igazított útba - lekéredzkedett a járatról, mert a Moszkva térre ezzel nem nagyon tudott volna eljutni. Az sem sokat javít, hogy az M2K megáll az Arany János utcánál is, így egy kicsit (kéretlenül) pótolja az egyébként közlekedő kék metrót is.
Ha ehhez beleszámítjuk, hogy a Moszkva térről 11.46-tól 12.39-re jutottam el a Kossuthra, még durvább idő jön ki, összesen 53 perc! Igaz, ha a Roosevelt téren leszálltam volna az M2B-ről 12.01-kor, akkor a 2-es villamosra átszállva pár perc alatt a Kossuthon lehettem volna.