Borókai Gábor egykori kormányszóvivő és Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere lehet Demszky Gábor kihívója a jövő évi főpolgármester-választáson, írja a Blikk. A bulvárlap értesülései szerint ugyan sem a Fidesz, sem az MSZP nem döntött még hivatalosan a főpolgármester-jelöltekről, mindkét pártnak megvan a favoritja a posztra.
Foggal, körömmel
A lap megkeresésére sem Hunvald, sem Borókai nem kívánta megerősíteni az értesüléseket, igaz, egyikük sem cáfolta azokat. A Fidesz fővárosi jelölőbizottságának még van ideje a választásra, nyilatkozta a lapnak Borókai Gábor. A jelölőbizottság vezetője Tirts Tamás is csak annyit mondott, hogy több jelölt is szerepel a jelöltlistán, "nem kizárt" hogy az egyik Borókaié. Döntést májusban hoznak.
Az Orbán-kormány volt szóvivője, a HírTV volt elnöke szerint Demszky amúgy kemény ellenfél lesz. "Senki ne számítson sétagaloppra", mondta, mivel szerint a posztjához foggal-körömmel ragaszkodó polgármester bárki dolgát megnehezítheti.
Taktikai jelölés
A szocialistáknál tisztább a helyzet, nem hivatalosan már jelezték, hogy jelöltjük három kerületi polgármesterük, Molnár Gyula, Hunvald György és Horváth Csaba közül kerülhet ki. A kormány fővárosi megbízottjaként is dolgozó Molnár említése a Blikk értesülései szerint csupán taktikai lépés, a fiatal politikussal más tervei vannak a pártnak. Horváthot pedig nem tartják esélyesnek Demszky legyőzésére a pártban.
"A döntést a jelölt személyéről október 15-ig meg kell hozni, ha felkérnek, vállalom", nyilatkozta a Blikknek Hunvald. Az erzsébetvárosi polgármester már el is készített egy szakmai elemzést az MSZP-s főplgármester-jelöltek vitájára.