Délpesti mese: textilgyár, díszletgyár, művészgyár

Kevés olyan hely maradt Budapesten mára, ahol még érezni valamit a XX. század elejének ipari lendületéből, ahol szinte hallani a nagy műgonddal tervezett és felépített gyárcsarnokokban zakatoló gépek monoton zenéjét, a gazdasági fellendülés ütemes zaját. A XVIII. kerületben, az Üllői úttal párhuzamos Lenkei utcában lévő egykori textilgyári, majd a nyolcvanas évektől díszletgyári telep ilyen, amit a tűnő építészeti értékekre (is) érzékeny Kortárs Építészeti Központ és a gyárban fészkelő Sín Kulturális Központ jóvoltából járhattak be az indusztriális világ iránt érdeklődők a hétvégén.

A Pestszentlőrincen, a Lenkei u. 17-19. sz. alatt található gyár történetét Józsi bácsi, a gépészeti főnök és Lóky Tamás, a Sín ügyvezető igazgatója foglalta dióhéjba. A gyár az 1920-as évek elején épült, a gyártelep a nagy múltú Fugger család tulajdonában állt és épületeiben textilüzem működött. Az iparosodás szociális hátulütőiről egyébként egy, a nyolcvanas évek végén is még látható felirat tanúskodott az egyik téglafalon: "a Fuggerek nem emberek". (A több száz éves német gyökerekkel rendelkező család nevéből köznevesült a fukar szó - bár ez a gyárlátogatás szemszögéből mellékszál.) A második világháborút viszonylag épen, pár belövéssel megúszták a gyár épületei, a gyűrűsfonónak helyet adó nagy csarnok tetőszerkezete is épen vészelte át a fővárosra hulló szövetséges bombákat.

A háború utáni államosítás természetesen nem kímélte a Fuggerek tulajdonát sem. A gyár az ötvenes években a Kistext, azaz a Kispesti Textilgyár tulajdonába került és az itt sodort, úgynevezett "vigonya" fonalból készültek a korszak jellegzetes műszálas melegítőruhái, a KGST piacot elárasztó mackófelsők és -alsók. Ekkor az épület egyetlen hatalmas, hosszú iparcsarnokból állt, amelyben nyolcvan méter hosszú gépsorok, szövőgépek, fonógépek üzemeltek három műszakban.

Színházi falanszter

Az épület és a tetőszerkezet fából készült részei meglehetősen rossz állapotba kerültek az évek során, a gőzkazán és a fonalból szállongó szösz miatt mindennaposak voltak az üzemi tűzesetek. A Kistext gyára a nyolcvanas évek elején tönkrement, a XVIII. kerületi gyártelep tágas csarnokait a Főváros vásárolta meg a vállalattól, mivel a Színházak Központi Műtermeinek VIII. kerület, Csokonai utcai épületében már csak roppant szűkösen fértek el díszletfestők és építők. (Az Ybl Miklós tervezte Csokonai u. 3. sz. alatti épület eredetileg a Nemzeti Színház díszletfestő és díszletraktára volt, a színházak államosításakor alakították át központi műtermekké.)

Az átépítések a bécsi Art for Art díszletgyár tanulmányozása után 1985-ben kezdődtek és 1987-re fejeződtek be. A díszletgyár 1988-tól kezdett működni, így visszatekintve, a társadalmilag és politikailag is ingatag korszak nem jelentett valami szerencsés csillagzatot a színházi és filmes munkákra nézve.

A díszletgyár a kulisszák mögött dolgozók falansztere lett, a telepen minden díszletkészítéssel kapcsolatos szakma külön műhelyt kapott, az itt dolgozók számára pedig közös ebédlő és más kiszolgáló helységek épültek. Két asztalosműhely, egy festőműhely, egy kárpitosüzem és egy lakatosüzem ontotta a díszleteket, 80-130 fő dolgozott egyszerre folyamatosan. A munka leglátványosabb része a nagy díszletfestő csarnokban folyt, ahol a földre fektetett hatalmas vásznakon a vezető festő irányítása nyomán öltött alakot a szükséges színpadi háttér. A hatalmas, fényes tér ideális volt a festők számára, a teremben volt egy pódium is, amiról a megvilágított képeket egészében lehetett szemlélni.

Egyszerre két darab díszletein tudtak dolgozni a gyárban, a díszletek szerkezeteit 93 faipari és vasipari gépen gyárották. Az elkészült díszleteket a gyár középpontjában lévő, húsz méter belmagasságú díszletállító toronyban szerelték össze, hogy végleges formában is lássák a gyártók, hogy milyen munkát végeztek, majd a szétszedhető szerkezeteket csak ezután vitték a rendeltetési helyükre - filmforgatásokhoz, színházakba, operákba. A toronyban komoly teherbírású zsinórpadlást alakítottak ki a nehéz díszletelemek mozgatásához, ez jelenleg is működőképes, használható állapotban van.

Új élet

A díszletgyár nem érte meg tizedik születésnapját a Lenkei utcában. 1996-ban bezárták tűzvédelmi okok és főként anyagi, elszámolásbéli gondok miatt. A különböző műhelyek (például a festő- és szobrászműhely) a privatizáció során szakmánként magánkézbe kerültek és önálló vállalkozásokként különböző helyeken üzemelnek.

Vásári Lajos, a Díszlet-Látvány Kft. vezetője elmondta, hogy az ő 450 négyzetméteres műhelyükben csúcsidőben ötvenen is dolgoznak a legkülönfélébb produkciók díszletein. Megrendeléseik vannak többek közt Hollywoodból, legutóbb a Hellboy második részéhez készítettek díszleteket ifjabb Nagyidai László építész irányítása alatt, de a fóti filmgyárban forgatott Robin Hoodhoz is hozzájárultak munkájukkal. Évente körülbelül 5-6 filmhez készítenek különféle díszleteket, amióta önállósódtak, sikerült viszonylag stabilizálni a cég helyzetét a filmgyártási piacon.

A gyártelep jó része a főváros tulajdonában van, részben ennek is köszönhető, hogy a nagyobb hányadát művészek vehették birtokukba, új életet lehelve a gyárba, tulajdonképp megmentve az enyészettől. Az 1300 négyzetméteres nagy díszletfestő csarnokot és a 400 négyzetméteres díszletállító toronyépületet a Gesztus Műhely Egyesület 2006 nyarán vette használatba, és alakította ki bennük a Sín Kulturális Központot. A céljuk, hogy egy alkotó műhelyekből álló kortárs művészeti központ működjön az iparból kikopott épületekeben, a csarnokban többek között kiállításokat rendeznek, a díszletállító toronyban színházi előadásokat tartanak.

A díszletgyári capriccio per pillanat egyetlen negatív momentuma, hogy a gyártelep legszebb darabja, az udvar déli sarkában álló ötszintes épület sorsa még rendezetlen. Egykor grófi tulajdonban állt, majd óvoda és makettépítő műhely működött benne. Jelenleg üresen búslakodik, állaga folyamatosan romlik, tulajdonosa a főváros, hasznosításáról nem tudni sokat.