További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A tervezett fővárosi elektronikus díjbeszedési rendszer (Elektra) kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást eredménytelennek, a benyújtott pályázatokat pedig érvénytelennek nyilvánította a BKV vezérigazgatósága, erősítette meg az MTI-nek a Világgazdaság című napilap információját Bóna Eszter, a közlekedési társaság sajtómunkatársa hétfőn.
Július végén döntöttek
"Az ajánlatokban csatolt szerződéstervezetek egyes pontjai nem feleltek meg a dokumentáció részét képező Lényeges Szerződéses Feltételeknek, azok rendelkezéseivel ellentétes, illetve azokat korlátozó kikötéseik miatt" - olvasható a BKV korábban az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A közlekedési társaság igazgatósága július 25-én döntött a pályázat érvénytelenítéséről.
A tárgyalásokat május 29-én fejezték be, az egyeztetések végén két közös ajánlattevő csoport nyújtotta be ajánlatát: az EDS Magyarország Kft. és a T-Systems Hungary Kft. vezette konzorciumok. A közbeszerzési tender elnyerőjének egyebek mellett az Elektra elektronikus díjbeszedési rendszer tervezése, elkészítése, telepítése, beüzemeltetése és működtetése lenne a feladata.
London, Párizs, Madrid és egyzer majd Budapest
A rendszer lényege, hogy az eddig használt papírjegyeket elektronikus csipkártyák váltanák fel, a metróban és a kisföldalattin pedig beléptetőkapukat állítanának fel. Ilyen elven működik a tömegközlekedés egyebek mellett Londonban, Párizsban és Madridban is.
A BKV többször módosított elképzelései szerint jövőre kezdenék telepíteni az új rendszert a kisföldalatti mellett a metrókban is. A beléptető kapuk üzembe helyezése után már csak elektronikus jeggyel lehetne a metrókba bejutni. A felszínen a tervek szerint még néhány évig megmaradnak a jelenlegi papírból készült jegyek, miközben velük párhuzamosan már a plasztikkártyák is használhatóak lesznek majd.
Tavaly kellett volna kiépíteni a rendszert a kisföldalattin
A rendszert eredetileg már tavaly év végére ki kellett volna építeni a kisföldalattin, idén pedig a metrókon. A projekt költsége a kezdetben tervezett tízmilliárd forint körüli összegnek most már a többszörösébe kerülne.
Vajda Pál 2003 októberében tett nyilatkozata szerint a befektető költségei hat és fél év alatt térültek volna meg. A főpolgármester-helyettes ekkor közölte azt is, hogy a 2-es metró felújításakor már kiépítik a peronzáró kapukat is. Egy évvel később, 2004 decemberében a főpolgármester és a BKV-vezérigazgató közös tájékoztatóján már azt jelentették be, hogy a 20 milliárd forint körüli beruházási költséget a közbeszerzéssel kiválasztott nyertes finanszírozza, s egyúttal 10-15 évig működteti is a rendszert.
Nem lesz drágább a chipkártya
A vezérigazgató akkor azt is közölte, hogy a teljesítményalapú elektronikus jegyrendszerrel nem lesz drágább az utazás azok számára, akik hosszabb távolságokat tesznek meg. Jelezte, hogy a csipkártyás díjfizetés esetén a 2-es és a 3-as metrón az utasoknak már csak az általuk érintett megállók száma alapján kell fizetniük.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország
A váltásra két módon van lehetőség.
február 24., 15:38
- Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl
Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.
február 24., 14:53
- Belföld
Felvételen, ahogy egy autó egy másik járműbe csapódik az M1-es autópályán
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
február 24., 16:32
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
2 órája
- Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
43 perce
- Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
28 perce
- Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert
Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.
február 24., 15:24
- Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten
Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.
február 24., 16:01
- Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma
A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.
február 24., 16:21
- Mindeközben
David Beckham félreérthetően reagált fia képére: kettesben maradna vele egy sötét szobában, ruha nélkül
3 órája
- Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor nyitotta a parlamentet, bejelentések, kiabálás és óriási vita lett belőle
február 24., 12:56
- Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz
Jelentős személyi döntések is várhatók.
február 24., 06:53
- Belföld
A Ripost belső fotókon mutatja be Ruszin-Szendi Romulusz 928 milliós luxusvilláját
Fényjátékkal ellátott hálószobát is találtak.
február 24., 14:33
- Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét
Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.
február 24., 16:58
- Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben
Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.
1 órája
- Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést
Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.
február 24., 06:31
- Mindeközben
Mindössze két utassal szállt fel egy repülő Amerikában, elsőosztályú élményben volt része a fiatal lányoknak
4 órája
- Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
4 órája
- Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
tegnap, 17:22
- Belföld
Új képviselője van a Fidesznek, már le is tette az esküt
Sűrű nap a parlamentben.
február 24., 16:33
- Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”
Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.
február 24., 12:13
- Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény
Ez több mint kétmillió embert érint.
február 24., 09:51
- Címlapon
Dróntámadás érte az oroszok egyik kulcsfontosságú létesítményét, 1400 kilométeres mélységben csaptak le az ukránok
7 órája
- Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál
A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.
február 24., 09:34
- Címlapon
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
33 perce
- Mindeközben
Mindenki imádja a havasi nyulat, amelyik vicces pofákat vágva bújik elő az odújából
7 órája
- Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés
A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.
február 24., 08:04
- Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt
Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.
február 24., 14:38
- Belföld
Tartálykocsi balesete miatt lezárták a 75-ös főutat
A főutat teljes szélességében lezárták.
8 perce
- Címlapon
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
6 órája
- Belföld
Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt
Vasárnap este csaptak fel a lángok.
február 24., 09:57
- Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi
Mindent megígért, de semmit sem adott.
február 24., 10:17