További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Várhatóan jövőre megkezdődik a Szabadság híd felújítása, miután a hidat az MTI értesülései szerint két évre, az Index tudomása szerint 15 hónapra lezárják - ezt a Fővárosi Közgyűlés is megszavazta csütörtökön.
A felújítás után járnak majd a villamosok
A rekonstrukció idején nem lesz villamosközlekedés a létesítményen, utána viszont újra mehetnek a hídon a 47-esek és a 49-esek. Sőt, ha igaz Demszky Gábor szerdai kampányígérete, akkor ezeket a vonalakat a következő években egészen a Nyugatiig meghosszabbítják, távlatilag pedig akár a 14-es villamossal is összekapcsolhatják. (Ez utóbbi jelenleg csak a Lehel térig jön el Észak-Pestről.)
Mindez azt jelentené, hogy akár Káposztásmegyertől Dél-Budáig járhatnának a villamosok, ami azért érdekes, mert mostanában építik a négyes metrót is Dél-Budáról Pest felé, és éppen emiatt zárják le a Szabadság hidat.
Lesz díszkivilágítás is
A Fővárosi Közgyűlés egyébként részben a 4-es metró építésére szánt 300 milliárd forintos keretből adott 4,88 milliárd forintot az 1896-ban épült, majd 1946-ban újjáépített híd teljes rekonstrukciójára. A híd pályaszerkezetét utoljára 1980-ban újították fel.
A rekonstrukcióval egyidejűleg, de külön beruházásban, 440 millió forintból felújítják a híd köz- és díszvilágítását is. A műemléki jellegű felújítást követően is megmarad a villamosközlekedés a hídon - közölte Vajda Pál (MSZP) egy ellenzéki kérdésre. Visszaépítik az Index információi szerint a "hiányzó" vámszedőbódékat is.
Ötvenmilliót kapnak a tűzoltók
Ötvenmillió forintot biztosított csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés a budapesti tűzoltóknak, hogy korszerű felszereléseket vásárolhassanak. Még a napirend előtt a testület egyperces néma felállással emlékezett a műegyetemi tűzben augusztus 8-án, feladatteljesítés közben elhunyt három tűzoltóra és az augusztus 20-i vihar áldozataira.
Megint leszavazták az ellenzéket
Bár az áldozatokról megemlékezett a Közgyűlés, ám az ellenzéki Fidesz által követelt augusztus 20-ai vizsgálóbizottság felállítását leszavazta az MSZP és az SZDSZ koalíciója. Ezzel a közgyűlés hű maradt önmagához, hiszen a koalíció még sohasem hagyott jóvá olyan vizsgálatot, amelyet az ellenzék kezdeményezett.
A koalíció leszavazta a Demszky Gábor ellen indítandó fegyelmi eljárást is, amit szintén a Fidesz kezdeményezett a főpolgármester vélelmezett vészes hanyagsága miatt augusztus 20-án. A javaslatot támogatta Atkári János főpolgármester-helyettes is. Atkárit Demszky Gábor korábban minden jogkörétől megfosztotta, de tisztségét ennek ellenére megtarthatta a várospolitikus.
Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője az elutasítás okairól azt mondta az Indexnek: "nem veszünk részt kampányeseményben". A frakcióvezető szerint a jogi felelősség más, mint a politikai, márpedig az üggyel két parlamenti bizottság is foglalkozik a közeljövőben. Ezért nem tartották jónak a kampányeseménnyé válását az ügynek, és nem támogatják a Fidesz politikai haszonszerzésre irányuló akcióját.
Később döntenek a távhődíjakról
A Fővárosi Közgyűlés határozott arról is, hogy jövőre 656 millió forintot biztosít a Budapesti Közlekedési Szövetség működtetéséhez. A gazdasági tárca több mint 1,1 milliárd forintot ad e célra.
A közgyűlés döntése szerint Budapest csatlakozott a szeptember 16-22. között tartandó Európai Mobilitási Héthez. Vállalták azt is, hogy szeptember 22-én rendezik Budapesten az Európai Autómentes Napot.
Nem szavazott viszont a testület a távhődíjak emeléséről, és a lakásrezsi-támogatások növeléséről. E két kérdésről még szeptemberben, az önkormányzati választások előtt döntenek.
Újabb döntés a Városházaprojektről
Építési koncesszióban, közbeszerzéssel valósulhat meg a Főpolgármesteri Hivatal Károly körút melletti udvara és az ott ideiglenesen kialakított park beépítésével a 10 éve húzódó Városházaprojekt - erről csütörtökön, a nyári szünetet követő ülésén határozott a Fővárosi Közgyűlés.
A helyszíni kiosztású előterjesztést az MSZP-SZDSZ képviselőkön kívül a fideszes Németh Zoltán is megszavazta. Az ellenzék többsége tartózkodott, többen köztük Deák András (KDNP) és Katona Kálmán (MDF) nem is vettek részt az ülésen. Az MDF-es politikus már a nyári szünetet megelőző utolsó júniusi közgyűlésen sem volt jelen.
Csődmegelőzés a Heim Pál kórházban
A közgyűlés több mint 80 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított a Heim Pál kórháznak, hogy elkerülje a csődöt. Hozzájárultak a László kórház csontvelő-transzplantációs osztályának olyan jellegű bővítéséhez, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges több mint 400 millió forintot finanszírozó beruházónak öt évig összesen 763 millió forintos bérleti díjat fizetnek a várható többletbevételből.
Elfogadta a testület a Heim Pál kórház lepusztult, és évek óta üresen álló egyik épületének felújításához szükséges több mint 900 millió forintos engedélyokiratot.
Demszky Gábor őszintén reméli, hogy a kormány nem vonul ki a 4-es metró finanszírozásából, hogy uniós pénzekkel váltsa ki az Európai Unió bankjával, az EIB-vel már aláírt hitelt - ezt a főpolgármester jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egy ellenzéki interpellációra válaszolva.
Wintermantel Zsolt a sajtóban "keringő" hírek alapján úgy vélte, hogy három hónappal a kormányfő és a főpolgármester által az országgyűlési "kampány hevében" aláírt Budapest-szerződés megkötése óta már minden borulni látszik. Rámutatott, hogy "Gyurcsány Ferenc durva pénzbehajtó csomagja" mára a budapesti fejlesztéseket is veszélyezteti. Ha ugyanis a kormány kivonul a 4-es metró finanszírozásából, ezzel gyakorlatilag megakadályozza a főváros elfogadott középtávú terveinek megvalósítását. Ezáltal ugyanis a főváros nem kapna pénzt az uniótól olyan fejlesztésekre, mint az 1-es és a 3-as villamos vonalának meghosszabbítása és az 5-ös metró vagy az aquincumi híd megépítése.
Demszky Gábor közölte, hogy tárgyalások zajlanak a fővárosi önkormányzat és a pénzügyi tárca között arról, hogy az EIB által nyújtott metrófinanszírozási hitel kiváltását milyen módon lehet technikailag megoldani. Hozzátette, az önkormányzat kezdeményezte, hogy ne csak az alagút fúrását és az állomásokat tekintsék a projektnek, hanem a felszíni területek 60 milliárd forintra becsült rendezési költségét is. Ezáltal az önkormányzat beruházásában "megvalósuló fejlesztések egy részét átvállalná, jelentős részét az Európai Unió" - jegyezte meg.
Wintermantel Zsolt viszontválaszában igazolva látta felvetését és sajnálatosnak tartotta, hogy interpellációjára csak félmondatos írásos választ kapott. Úgy vélte, hogy "a demokrácia felfogásával a főpolgármester úrnak valamilyen problémája van", ha egy képviselői felvetésre "tartalmilag nulla választ ad". Megjegyezte, hogy "a főpolgármester úr az elmúlt 16 év alatt nagyon sokat változott a demokráciafelfogás kérdésében".