További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Példátlannak tartja Deák András, a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának fideszes elnöke azt, hogy az SZDSZ-MSZP irányítású Városháza fizetheti meg a szakértői díjat egy olyan közbeszerzési ügyben, amelyben a Városháza is érintett. A fővárosnak - adott esetben - azt a független szakértőt kell majd megfizetnie, akit a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kért fel, s aki egy olyan ügyben hivatott véleményt mondani, ahol akár a fővárost is elmarasztalhatják.
Valójában az történt, hogy a Deák által már korábban is kifogásolt, a csepeli szennyvíztisztító építésének kommunkációjára kiírt PR-tender eredméynét megtámadta a GJW-McCann Erickson konzorciuma. A cég kifogása szerint a Café Reklám és Café PR konzorcium drágább ajánlata ellenére nyerte meg a több száz millió forintos értékű tendert.
Balaton Anita, a Café PR ügyvezető igazgatója az Indexnek ennek kapcsán elmondta, hogy a Café PR és a Café Reklám konzorcium közös ajánlata összességében a legjobb volt a pályázaton, ahol az ár mellett a szakmai anyag tartalma volt a másik minősítő tényező.
Lemaradhatnak az EU-támogatásokról
A csepeli szennyvíztisztító építése igencsak sürgető a fővárosnak, mert különben lemaradhat az önkormányzat és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az Európai Unió támogatásairól. Nagyrészt ugyanis uniós pénzekből finanszíroznák Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi projektjét, és ugyan korábban már zavaros körülmények kihozták a kivitelezési és üzemeltetési tender győztesét, de a PR-ügy, amely viszonylag kisebb tétel a több mint százmilliárdos óriásberuházásban, még mindig akadozik.
A GJW lépése miatt most a KDB szakértőt kért fel az ügyben. A szakértő nettó 2,16 millió forintos áron készített egy 8-10 oldalas véleményt, mindössze egyetlen hét alatt. Ezt az összeget Deák András tudomása szerint a szakértő előbb a fővárosnak akarta számlázni, aztán kiderült, hogy a főváros tulajdonképpen a megtámadott fél, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottságnak állította ki állítólag a számlát a "specialista". Deák András szerint a szakvélemény politikai megrendelésre készült.
Több hónapig húzódott, majd hirtelen felgyorsult az eljárás
A KDB-nél több hónapig húzódott az eljárás. Karácsony előtt azonban felgyorsultak az események: a szakértő egy hét alatt elvégezte azt a munkát, amire két hónap nem volt elég a KDB-nél. A két ünnep között aztán a döntőbizottság felszólította a feleket, hogy reagáljanak a szakértő megállapításaira, és ötnapos határidőt szabott. Deák András szerint ez szokatlanul rövid idő, és nem jellemző, hogy karácsony és újév napjaiban adjanak 5 napot a döntőbizottság szakemberei.
A szakvélemény tartalma sem meglepő Deák szerint, hiszen az általa MSZP-közelinek nevezett cég, a Café PR győzelmét egy olyan "specialista" erősítette meg most kétmillió forintért, aki - önéletrajza szerint - Horn Gyula sajtótitkára volt, és miniszterelnökségi főtanácsadóként dolgozott 1995-ben. Nem másról van szó, mint Suha Györgyről, aki volt rendőrségi szóvivő is. Suha jelenleg a SOTE TF Sportmenedzsment Tanszéken a PR-Média és alkalmazott kommunikáció tantárgyak oktatója - és egyébként Gambia tiszteletbeli konzulja.
Az üggyel kapcsolatban az Indexnek Suha György írásban válaszolt. Suha hangsúlyozza, hogy a szakvéleményt nem Horn Gyula több mint tíz évvel ezelőtt volt sajtótitkáraként, sem Gambia képviselőjeként, sem egyetemi oktatóként, hanem az igazságügyi szakértői névjegyzékben 006946-os számon nyilvántartott, országos hatáskörrel kijelölt igazságügyi média és kommunikációs szakértőként készítette el a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának megfelelően. Suha nem először végez ilyen munkát, és reméli, nem utoljára. Évekig PR-cégeket vezetett - tette hozzá -, tagja volt a szakmai szövetség elnökségének, szakértői díjjegyzéke pedig nyilvános.
Nem volt politikai megrendelés?
A politikai megrendelés vádját Suha visszautasítja, és megjegyzi: Deák Andrást nem ismeri, biztosan kiváló politikus 'specialista', jól ismerheti a szakértői munka technikai részleteit. Deák állításainak szerinte csak az mond ellent, hogy számlát még nem állított ki senkinek, a "politikai megrendelés szándékát" pedig igen nehéz bizonyítani. Suha szerint azonban Deák "biztosan talál majd egy szakértőt, aki segít neki." "Állok rendelkezésére" - fűzte hozzá.
Deák erre reagálva az Indexnek elmondta: nem Suha szakértelmét vonja kétségbe, hanem csupán megállapítja, hogy 40 órás munkáért bruttó két és félmillió forintot számlázni, több mint hatvanezer forintos órabért jelent. Deák úgy tudja, hogy a főváros már átutalta a pénzt a KDB-nek. Azt sem tartja reálisnak, hogy egy nyolcoldalas anyagért több mint 300 ezer forintot kell fizetnie oldalanként a fővárosnak. Ennek csak akkor van értelme szerinte, ha a főváros biztos benne, hogy ezért az árért neki megfelelő vélemény születik.
Suha az egyetlen szakértő az országban
A Főpolgármesteri Hivataltól az Index megtudta, hogy Suha György az egyetlen igazságügyi szakértő, aki az Igazságügyi Minisztérium szakértői listáján szerepel, és aki PR-ügyekkel foglalkozik. Éppen ezért egyszerűen nincs más szakértő ilyen ügyekben az egész országban, máshoz nem tudtak volna fordulni. A Hivatal szerint a főváros nem fizetett Suhának, akinek a megbízási díját majd az eljárás vesztesének kell fizetnie, és így végül nem a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kell majd állnia a számlát (és lehet, hogy a fővárosnak sem, ha a GJW veszít).
A fővárostól megtudtuk azt is, hogy a szakértői díj mértéke peres ügyekben, jogvitákban általában a perérték egy-másfél-két százalékát teszi ki. A mostani PR-tender 220 millióról szólt, tehát a szakértői díj kétmillió körüli összege ennek a százalékos aránynak az alsó határán mozog.
Az Indexen korábban már beszámoltunk a csepeli szennyvíztisztító PR-ügyeiről, ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy előzőleg sok vita volt a főváros és a kormány között a tenderbizottság összetételéről, és végül a döntéshozó testületben a kormány kapott többséget. A háromfős bírálóbizottság tagjai közül ugyanis egyet a főváros, egyet a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és egyet a környezetvédelmi tárca delegált.
Az Index információi szerint Suha György valóban az egyetlen igazságügyi szakértő PR-ügyekben Magyarországon. A teljes névjegyzékben, amely ezzel az ágazattal foglalkozik, összesen három név szerepel, a másik két szakértő azonban nem píáros, hanem sajtóügyekkel foglalkozik, egyikük pedig Meruk József, aki szintén Horn Gyulával dolgozott korábban együtt. További érdekesség, hogy december 20. előtt, amikor Suhát megbízták csak Meruk volt rajta kívül a listán, a harmadik név ugyanis csak december végén tűnt fel a névsorban. Így a pályázat szakértői csak Horn Gyula egykori munkatársai lehettek a megbízás időpontjában.
Az ügyben megkérdeztük a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot is, de a tárca nem akart reagálni.