További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Nem lesz járatritkítás a BKV-nál, sőt, a már tavaly év végén bevezetett részleges ritkításokat is visszavonja a cég - erről döntött a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága, hatvankét nappal a választások előtt.
A döntést Lakos Imre, a bizottság SZDSZ-es elnöke sajtótájékoztatón ismertette. Eszerint a VEKE, vagyis a Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület véleményének meghallgatása után, négyszer tárgyalta a BKV idei paraméterkönyvét a testület. (A paraméterkönyv tartalmazza a főváros és a BKV közötti szolgáltatásokat, tulajdonképpen egyfajta szerződésnek tekinthető az önkormányzat és a közlekedési vállalat között.) Végül a teljesítménynövekedésre vonatkozó BKV-javaslatokat elfogadták, a csökkentésre vonatkozókat pedig többnyire nem, legfeljebb átszervezéseket hagytak jóvá, ahol változatlan maradt összességében a mutatószám. (Egyébként ha a csökkentéseket bevezették volna, az Lakos szerint a BKV teljesítményét 3 tízezrelékkel mérsékelte volna.)
Marad a 28-as és a 37-es villamos menetrendje
Így nem járnak majd ritkábban a 28-as és a 37-es villamosok, és a 77-es autóbusz sem.
A VEKE bevonásával született döntést üdvözölte egy másik sajtótájékoztatón Szálka Miklós, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője is. Szálka és Lakos is bejelentette, ezután, hogy - szintén a VEKE-vel együttműködve -, átalakítják a jelenlegi repülőtéri járatot. Ferihegyre ezentúl 200-as jelzéssel indulnak a buszok, amelyek egyelőre csak a városba visszafelé menet, de legalább egyszer megállnak a Ferihegy 1-es terminálon is. (Kifelé azért nem tudnak bekanyarodni a régi reptérre, mert nincs közlekedési lámpa a balra kanyarodó buszoknak, de állítólag nemsokára ez a probléma is megoldódhat.)
A Fidesz sajtótájékoztatóján mindezen kívül Szálka Miklós elmondta: kezdeményezi annak a kivizsgálását, hogy miért bontják fel olyan sok helyen Budapesten az újonnan leaszfaltozott utakat "havária", illetve "vis maior" címén". Szerinte nem kizárt, hogy a közműcégek azért hivatkoznak ilyen rendkívüli helyzetekre, mert egyébként 5 évig nem bonthatnák fel a frissen felújított burkolatokat.
Szálka lemaradt a saját javaslatáról
Lakos Imre elmondta, hogy Szálka Miklós elrohant a bizottsági ülésről sajtótájékoztatót tartani, indítványát azonban nem tették félre, hanem kiadták a közlekedési ügyosztálynak.
Szálkának egy másik felvetésére, miszerint a négyes metró nincs megtervezve, nincs meg az organizációs terv, és ezért indokolatlan a Szabadság híd lezárását elrendelni a metróépítés miatt, Lakos azt válaszolta: ez szakmai ügy, tehát a szakértőknek kell dönteniük a kérdésben. Lakos szerint a metró tervezése jól halad, folyamatosan zajlik a munka.
A Thököly úti villamos megtartása, illetve a sínek megtartása szintén szerepelt a testület napirendjén. A városüzemeltetési bizottság ebben az ügyben további vizsgálatot rendelt el. Ezt Szálka Miklós is szorgalmazta, miután a bizottság elé egy olyan javaslat került, amely szerint meg kéne végleg szüntetni a villamospályát (szerelvények már ma sem közlekednek itt, hanem pótbuszok szállítják rendszeresen az utasokat). Végül a testület az alternatívák megvizsgálása mellett döntött, vagyis nem dőlt el véglegesen, hogy mi lesz a sínek sorsa.