További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Két konzorcium is visszalépett a kormányzati negyed kivitelezésére és beruházására kiírt pályázat indulói közül. Az Index információi szerint sem a Wallis-Strabag, sem a Magyar Építő-Hunép-Vegyépszer csoport nem kíván részt venni a pályázaton.
A cégek belső köreiből származó magyarázat szerint az késztette a cégeket a visszalépésre, hogy a megvalósítandó tervek részleteit még mindig homály fedi. Nincs olyan koncepció, amire felelős ajánlatot lehetne tenni.
Mint arról beszámoltunk, Janesch Péter építész terveit a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) visszadobta. A kifogások olyan mélységűek voltak egyébként, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a tervet, noha azt a nemzetközi zsűri győztesként hozta ki.
A KVI ezzel szemben azonban nem vázolt fel olyan koncepciót, amivel számolni lehetne, indokoltak a pályázók. Márpedig már a közeljövőben, december 27-én lezárul a nevezés, eredményhirdetés pedig 29-én lesz. Az elbírálásnál egyébként 95 százalékig az árat, 5 százalékig a vállalt határidőket veszi figyelembe a bíráló bizottság.
A cégek nehezményezték a KVI azon feltételét is, amely szerint a cég egyetemes felelősséggel tartozik a beruházásért. "Komoly cég ilyet nem vállal be" - idézték informátorunkat, aki szerint előfordulhat, hogy kormányváltás, vagy egyéb körülmények húzhatják keresztbe az építkezést. Az ilyenekért pedig egy több lábon álló vállalat egészének kellene a felelősséget vállalnia.
A pályázókat egyébként nem kötelezik arra, hogy Janesch zöldházát valósítsák meg. Így - ha a kormányzati negyed projektet nem fújják le - előfordulhat, hogy a nyertes beruházó saját maga bíz meg egy tervezőt a kormányzati épületek koncepciójának kidolgozásával.
Taktika
"A Magyar Építő-Hunép-Vegyépszer csoport visszalépéséről tudok" - mondta az Indexnek a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője, Láng Balázs. A Wallis-Strabag konzorcium azonban nem értesítette ilyesmiről a KVI-t. Láng szerint ezek a híresztelések a cégek taktikai húzásai lehetnek, amelyek a közelgő eredményhirdetés miatt érthetőek.
A pályázók közt egyébként még ott van a Duna Sétány-TriGránit csoport. A cég csak abból a négyoldalú tárgyalásból vonta ki magát, amely a Westend 2 építése kapcsán indult a VI. kerület, a főváros, a KVI és a Demján Sándor nevével fémjelzett cégcsoport közt. Mint arról beszámoltunk, Demján azért lépett vissza, mert a főváros 20 milliárd forintnyi fejlesztést akart kötelezővé tenni cége számára.