új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Havas Szófia és Horváth Csaba
  • Az útfelújításokkal kapcsolatos napirendi pont tárgyalását egyből támadással indította a fideszes György István. Mint mondta, a dokumentumok átvizsgálása alapján látható, hogy a Főváros 580,5 millió forint állami támogatással nem tud elszámolni. György kifogásolta, hogy az ügyben csak belső vizsgálat folyt le, a Fidesz határozati javaslatát az ügy kivizsgálásáról a koalíció leszavazta. "Nem akarok gusztustalankodni, de ha Zuschlag Jánost kérik fel saját ügye kivizsgálására, nyilván mindent rendben talált volna" - mondta. Eközben fideszes frakciótársai a "Bácsi a pódiumon" című posztunkon nevetgéltek.

  • A fővárosi főjegyző, Tiba Zsolt válaszából, ha lassan is, de kibontakozott az útfelújítási történet. Mint kiderült, az állami támogatások felhasználást ellenőrző regionális ügynökség vizsgálata szerint több esetben is az előírtnál és támogatottnál rövidebb útszakaszokat újítottak fel - példaként a Keve utca hangzott el több esetben, ahol hétszáz helyett csak négyszáz méter újult meg. Tiba belső vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, amit nehezít, hogy a régiós ügynökség még nem készítette el jelentését. Tiba igazságügyi szakértőt is felkért az ügyben. Hozzáértését - a magáét, nem a szakértőét - azzal jellemezte, hogy egy férfi és egy nő közül ő végül a nőt választotta.
  • Hagyó Miklós


    Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a 2006-os útfelújítási tervek 95 százaléka megvalósult. Ugyanakkor akadt olyan eset, amikor az elképzeltél rövidebb útszakasz újult meg, de olyan is akadt, amikor a tervezettnél több utat kellett rendbe tenni. Mint mondta, folyamatosan egyeztetnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, ám az világosan látszik, hogy a szabálytalanul felhasznált pénzt Budapestnek vissza kell majd fizetnie.
  • Gy. Németh Erzsébet rózsaszín ruhájáról már ejtettünk szót, arra viszont nem számítottunk, hogy ez összefügésekre fog rámutatni. A kulturális bizottság szocialista alelnöke rózsaszín ruháján rózsaszín, szív alakú brosst visel, a büfében pedig rózsaszín, szív alaku mignont árulnak. A következtetések levonását Önökre bízzuk.

  • Tarlós István síkra szállt azért, hogy zárják le a vitát. Azt javasolta, hogy jöjjön létre paritásos vizsgálóbizottság, ami pontot tehet a viták végére. Tarlós leszögezte, senki nem gondolja, hogy a szabálytalanul felhasznált pénzt ellopták volna. Szerinte a pályázatokon valós adatokkal kell pályázni, és akkor nem alakul ki hasonló helyzet. A közgyűlés úgy döntött, három felszólalót még meghallgatnak, aztán döntenek a vizsgálat mikéntjéről.

  • Hock Zoltán


    Hock Zoltán az MDF elnökhelyettese bejelentette, hogy az MDF támogat mindenféle vizsgálatot, ugyanakkor a közgyűlésben is kikérte magának, amit Révész Máriusz fideszes képviselő állított a parlamentben, miszerint az MDF akadályozta volna az ügy kivizsgálását.
  • Érdekes hasonlattal élt az MSZP-SZDSZ frakció hozzáállásának érzékeltetésére Csomós Miklós fideszes képviselő. "Annak idején, a hadseregben tudnunk kellett a választ arra, hogy miként lehet szabályosan három kupac ürülék az alakulótéren. Ha egy sorban állnak, négyzetesre vannak kalapálva és a szélük fehérre van meszelve. Önök már a meszelésnél tartanak" - mondta.
  • Addig győzködték egymást a városatyák az útépítések vizsgálatának a szükségességéről, mígnem a nagy egyetértés közepette teljesen szétverték az eredeti javaslatot. Mivel végül egy, csak az előterjesztői zárszóban, szóban beterjesztett javaslat volt egy paritásos vizsgálóbizottság felállításáról, a szabad demokrata Bőhm András megfigyelése szerint nem maradt miről szavazni. A fideszes Csomós képviselő éppen ezért tíz perces frakciószünetet kért, amit meg is kapott.
  • Hogy Bőhm Andrásnak Henrik a második utóneve?
  • Az egyeztetésre szánt, eredetileg tízperces szünetben a képviselők többsége a büfé időközben lepusztított kínálatára vetette magát. Demszky Gábor főpolgármester a virslit választotta, amit aztán magányosan fogyasztott el a büfé sarkában. Már az utolsó falatnál tartott, amikor Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter sietett segítségére, így legalább a kávét Demszky már társaságban fogyaszthatta el.
  • Büfétesztünk újabb részletei: a városházi büfében az a jó, hogy nagyjából a város legolcsóbb ilyen egysége. A kis helyiség nem hangos politikai csatorzásoktól, együtt virsiliznek kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az árak pedig verhetetlenek, egy pár virsli 260, de a debreceniért is csak alig háromszáz forintot kérnek. Ráadásul a parlamenttel szemben, ide bárki bejöhet a nyitott városháza jegyében.
  • Öt percig csengettek a tíz perces szünet után, hogy mindenki elfoglalja képviselői helyét. Mindjárt kiderül, lett-e írásos javaslat a paritásos bizottságról.
  • Bár paritásos bizottságot javasolt az útfelújításokkal kapcsolatban a Fidesz, a javaslat leírására elrendelt szünetben paritásos testület létrehozására végül nem tettek javaslatot, ellenben arra igen, hogy a műszaki egyetem szakértői munkájára a város költsön el áfa nélkül 2,4 millió forintot. György István jelezte, a vizsgálóbizottság létrehozására majd külön nyújtanak be javaslatot. A fideszes előterjesztést a közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta.
  • Az útfelújítások vizsgálatáról folytatott, a nagy egyetértés ellenére is öldöklő vita után a közgyűlés három másodperc alatt, vita nélkül, egyhangúlag elfogadta a 2007. évi útfelújításokra vonatkozó előterjesztést.
  • Persányi Miklós állatkerti főigazgató tart beszámolót arról, hogy az elmúlt hónapokban hány határon túli magyar gyermek kereste fel az intézményt, nem közvetítjük. Közvetítésünket befejezzük, viszlát!

  • Egy bejegyzésre mégis visszatérünk: Tarlós István Fidesz-frakcióvezető felszólalásában kifogásolta, hogy nagycsaládosoknak karácsony környékén adnának belépőjegy-kedvezményt az állatkertbe. Az elhanagzottak szerint 200 forint volna a belépő. Tarlós feltette a kérdést, ki akar egyáltalán karácsonykor állatkertbe menni? "Ez olyan, mint fűnyírás előtt zuhanyozni". Most már tényleg befejezzük. Viszlát! Komolyan.