Az állami támogatással megvalósult tavalyi útfelújításokon feltárt szabálytalanságokkal foglalkozó, a Fidesz által szorgalmazott téma is szerepel a fővárosi önkormányzat mai rendkívüli közgyűlésének napirendjén.
A testület szeptember utolsó csütörtökén a soros közgyűlésen a kormánypártok és az MDF kivonulása miatt határozatképtelenné vált, röviddel e napirendi pont tárgyalása előtt. Demszky Gábor múlt heti tájékoztatóján cáfolta, hogy a kormánypártok megfutamodtak volna a téma tárgyalásától, és elmondta, hogy ezen a héten és a hó végi soros közgyűlésen is napirenden lesz a Fidesz által szorgalmazott kérdéstéma, az útfelújítások állami támogatásának elszámolási problematikája.
Az elmaradt napirendi témák közt szerepel Tarlós István és Csomós Miklós (Fidesz) azon javaslata, hogy a nagycsaládosok részére állítsák vissza a 15 évvel ezelőtt biztosított állatkerti belépőkedvezményt. Indítványozza a városvezetés azt is, hogy az idén 44 százalékkal megemelt távfűtés 35 százalékosra csökkenő alapdíját 10 százalékkal mérsékeljék azoknál a fogyasztóknál, akik vállalják, hogy részt vesznek a Főtáv fűtéskorszerűsítési programjában.