Más tisztséget nem tölthet be
Az önkormányzati törvény rendelkezik arról, hogy főállású polgármester - beleértve a főpolgármestert is - más tisztséget nem tölthet be, csak az országgyűlési képviselőséget. A főállású polgármester egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt - az országgyűlési képviselői megbízatás kivételével - nem létesíthet" - idézte az önkormányzati törvény 33. paragrafusát az ellenzéki politikus. Az alkotmány rögzíti, hogy a főpolgármesternek hasonló a jogállása, mint a kerületi polgármestereknek. Így az EP képviselői mandátumot Demszky Gábor főpolgármesterként nem töltheti be.
Kupper szerint sikertelen
A frakcióvezető szerint miután Demszky Gábor július 20-án átvette EP képviselői mandátumát, így a törvényben előírt 30 napon belül, augusztus 20-ig, meg kellett volna szüntetnie az összeférhetetlenséget. "Demszky Gábornak tehát mérlegelnie kell, még két évig kíván sikertelen főpolgármesterként tevékenykedni, avagy inkább megtartja EP-mandátumát, ami még öt év aktív politizálásra ad lehetőséget" - mondta Kupper.
Nem számít jogviszonynak
A Fidesz-MKDSZ az összeférhetetlenség ügyét kedden a Fővárosi Közgyűlés napirendjére kívánja vetetni. Ha az MSZP-SZDSZ koalíciós többség ezt elutasítja, úgy a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, illetve bírósághoz fordulunk az összeférhetetlenség megszüntetéséért - mondta a frakcióvezető.
Bőhm András, a szabad demokraták fővárosi frakcióvezetője nem ért egyet politikai riválisával. "Szó sincs összeférhetetlenségről" - mondta. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint alaptalan a Fidesz-MKDSZ "aggodalma". Szerinte egyrészt EP-képviselői mandátum nem számít munkaviszonynak, másrészt a Fidesz-MKDSZ nem vette figyelembe az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló új törvényt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Múzeumigazgatói pozícióért lobbizott Magyar Péter szövetségese, kiakadt a momentumos politikus
Aztán 2024-ben ráindult az ellenzék jelöltjére Hajdúszoboszlón.
január 5., 20:33
- Belföld
Ellopták Till Tamás sírjáról a plüssállatot, amit a szülei helyeztek oda
A szobájába viszont került egy kisebb angyal.
január 5., 18:11
- Belföld
Kihúzták az év első hatos lottójának nyerőszámait
A jövő héten már 620 millió forintot lehet nyerni.
január 5., 19:24
- Mindeközben
A Ridikül új háziasszonya őszintén vallott a kamaszkoráról: Rengeteg megaláztatás ért, de ezek tettek azzá, aki ma vagyok
tegnap, 22:00
- Címlapon
Hazaárulózó, brüsszelező és putyinozó kampány után dől el az év első választása
Barátságosnak egyáltalán nem nevezhetők a kampányok.
2 órája
- Címlapon
Máris megvan a Los Angeles-i bűnbak, keresztre feszítik a tűzvész miatt a polgármestert
Karen Bass jelentősen visszavágta a tűzoltóság költségvetését, a tragédia előtt pedig elutazott.
tegnap, 19:36
- Mindeközben
Barta Sylvia: Annak idején egyikünk sem számított arra, hogy egy csapásra megismer minket az ország
tegnap, 18:30
- Címlapon
Jót tehet a kormánypártoknak ez a vasárnap, de helyesen döntött-e a legnagyobb ellenzéki párt?
Tolnában előre lefutottnak tűnik a választás.
tegnap, 17:17
- Címlapon
A nyílt utcán lőtték fejbe az új kormány fegyveresei az Aszad-rezsim egyik leghírhedtebb szekértolóját
Állítólag rosszindulatú biztonsági jelentéseket írt, amelyek több ember bebörtönzéséhez vezettek.
2 órája
- Belföld
A rendőrség üzent a budapesti audis balesete miatt: El fogjuk kapni
A vétkes sofőrt már keresik a hatóságok.
január 5., 17:45
- Belföld
Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember
A publicista szerint a humorista „beb...va hülyeségeket beszél” Kötcsén.
január 5., 21:33
- Belföld
Már 2025 elején megnyitná első üzletét a Mere Magyarországon
Negyedszerre módosult a nyitás tervezett dátuma.
22 perce
- Belföld
Ónos esővel és viharos széllel kezdődik a hét
Több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki.
január 6., 06:03
- Belföld
Újra a közmédia műsorában volt látható Bese Gergő
Botránya ellenére tűzték műsorra a katolikus pappal folytatott beszélgetést.
január 6., 08:06
- Belföld
Elmenekült a rendőrök elől, majd egy másik autóval ütközött egy sofőr Budapesten
A balesetnek több sérültje is van.
január 5., 06:22
- Belföld
Újabb fotó került elő az Indiában vakációzó Orbán Viktorról
A miniszterelnököt feltehetően egy ajurvédikus gyógyító is kezelésbe vette.
január 6., 07:01
- Belföld
Szakértő segítségével tisztáztuk a magyarok millióit érintő kérdést
Válaszok a felmerült aggályokra.
január 5., 07:10
- Belföld
Kiderült, milyen teljesítményt produkált Magyarország egyik kulcságazata
Örülhet a kormány?
január 6., 08:57
- Belföld
Hiába a béremelés, nem vonzza a pedagóguspálya a fiatalokat
A nyugdíjasok számára vált vonzóbbá a pálya, mivel a fizetés mellett a nyugdíjukat is megkapják.
január 5., 07:41
- Belföld
Hirtelen tavasz, majd ismét tél lesz egy héten belül
Változékony időjárás várható a jövő héten.
január 5., 16:34
- Belföld
Halálos szén-monoxid-mérgezés történt Hajdú-Bihar vármegyében
A ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt.
január 5., 13:39
- Címlapon
Indiai vendégmunkások veszik át a palesztinok helyét az izraeli építőiparban
A Hamász támadását követően palesztin munkások nem léphetnek be Izraelbe.
1 órája
- Címlapon
Robert Fico keményen odaszúrt Volodimir Zelenszkijnek: Járja Európát, koldul és zsarol másokat
2 órája
- Címlapon
Nem mindennapi szakmába vágott bele a történelmet író magyar olimpikon
Kónya Ádám számára 15 éves diákként Ausztriában nem lehetett opció a futás, most a harmadik olimpiai részvételért küzd.
1 órája
- Belföld
Ezentúl nem lehet eszperantóból akkreditált nyelvvizsgát tenni Magyarországon
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezetője meg is indokolta a döntést.
január 5., 10:21
- Címlapon
Távoli ismerőseink orvosolhatják az év elején ránk leselkedő veszélyt
Egy magyar kutatás szerint a kapcsolati háló lehet a kulcs.
55 perce
- Belföld
Reagált a Belügyminisztérium a pályakezdő pedagógusok létszámára: a növekedés látványos és megkérdőjelezhetetlen
Adataik szerint „tömegesen jelentkeztek a fiatalok a pedagógusképzési szakokra, ez lett az ország második legnépszerűbb képzési területe”.
január 5., 12:31
- Belföld
Lázár János az aktivista MÁV-munkavállalóról: Határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg
Megszólalt a miniszter a kutyapárti akcióról.
január 5., 14:50
- Mindeközben
Így nézett ki fiatalon a Házasság első látásra Szabolcsa, már akkor sem szűkölködött az izmokban
tegnap, 11:00
- Belföld
Több ünnepi csodáról számolt be az OMSZ
Szabadnapos kollégáik mentettek életet.
január 5., 08:05
- Belföld
Tűz ütött ki egy kőbányai szállóban, 250 embert kellett evakuálni
Az egyik emeleti szobából csaptak fel a lángok.
január 5., 20:25
- Belföld
Késelésbe csapott át egy szilveszteri buli, letartóztattak egy salgótarjáni férfit
A férfit két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
január 6., 09:06