Lesz melegfesztivál, engedtek a rendőrök

2008.06.19. 18:40
Megegyezett csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Szivárvány misszió egyesület a hagyományos melegfelvonulás idei útvonalában és időpontjában.

A korábban megtiltott rendezvényt a rendőrség engedélyezte július 5-re.A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Fesztivál felvonulását, a Meleg Méltóság Menetét a korábbi években az Andrássy úton tartották meg.

A szervező Szivárvány Misszió Egyesület 2008-as rendezvényére vonatkozó bejelentést a rendőrség korábban a közlekedés aránytalan akadályozása miatt megtiltotta.

A melegeket képviselő szervezetek és több politikus tiltakozása miatt a rendőrség a múlt héten úgy döntött, hogy a tiltó határozatot felülvizsgálják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csütörtökön megegyezés született a szervezőkkel. Ennek alapján a felvonulást július 5-re engedélyezték. A rendezvény az Erzsébet téren kezdődik, a menet az Andrássy úton vonul végig. A felvonulás a Hősök tere mellett, az 56-osok terén ér véget.